Egy 13 éves lányt csaltak a hotelszobába füstösék, ahol megrontották, az erőszakot pedig lefényképezték

Egy 13 éves lányt csaltak a hotelszobába füstösék, ahol megrontották, az erőszakot pedig lefényképezték

Ismail Ali és Naheem Uddin mindketten 26 évesek, autóval cirkáltak a bradfordi városközpontban, kifejezetten áldozat után kutatva.

Az ocsmányságot elkövető, szemmel láthatóan echte angolszász fiatalemberek állatiasan viselkedtek, a hotelszobába hurcolt lány farmerét széthasították, lerántották róla, meggyalázásáról fényképeket készítettek. Felváltva erőszakolták, és miután végeztek, áldozatuk cipőjét és bugyiját kidobták a hotelszoba ablakán.

A diáklányt komolyan megviselték a szörnyű megpróbáltatások.

Uddint, a háromgyerekes bradfordi apát és a pincérként dolgozó Alit bűnösnek találták nemi erőszak és szemérmetlen képek birtoklása miatt, az emberrablás vádja alól viszont felmentették őket.

Uddin azzal próbált enyhítésért folyamodni, hogy előző partnerétől három kölyke van, "új feleségét" pedig kiutasíthatják.

Az erőszak április 18-án történt az Ibis Hotelben, a múlt héten meghozott ítélet szerint csak 14 évre ültetik el a két nagy formátumút, pedig még a bíró szerint is úgy viselkedtek, mint az állatok. Egyébként megpróbálták bemesélni, hogy a lány önként ment velük, de hamar kiderült, hogy hazudnak.

Ha nem is tudták, hogy a lány 13 éves, akkor is látniuk kellett, hogy jóval fiatalabb náluk, de ez – a bíró szerint – nem is érdekelte őket.

Az angliai állapotokat ismervén csodaszámba megy, hogy egyáltalán kiderült az eset. Emlékezzünk csak a rotherhami botrányra: Rotherham városában 1400 fehér gyermeket és fiatalt zsákmányoltak ki szexuálisan legalább 15 éven keresztül a sötét bevándorlók, mely sokáig nyílt titok volt, de a munkáspárti városvezetés elhallgatta és félrenézett. Helyette azon "rasszisták" megbüntetését szorgalmazta, akik a nyílt titkot feszegették, és annak kezelését követelték.

Perge OttóExpress nyomán


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »