Egy 13 éves észt fiún ütöttek rajta, aki “neonáci terrorszervezetet” irányított

Egy 13 éves észt fiún ütöttek rajta, aki “neonáci terrorszervezetet” irányított

Egy tizenhárom éves fiún ütöttek rajta azzal a váddal, hogy „egy pokolgépes merényleteket tervező nemzetközi neonáci csoportot egy észtországi kisvárosból” – jelentette szombaton a helyi sajtó.

Az észtekből álló Feuerkrieg Division nevű csoport állítólag „robbantásos merényletet tervezett a Las Vegas-i zsinagógánál és egy nagy amerikai hírcsatorna ellen is”, az nem derült ki, hogy bármiféle előkészületek történtek-e.

Harrys Puusepp, az észt elhárítás szóvivője arról adott tájékoztatást, hogy a rendőrség még január elején szállt ki egy helyszínre, mert „veszélyforrásként” azonosították a Feuerkrieg Division egyik résztvevőjét és „felfüggesztették részvételét” a szervezetben. Puusepp csak annyit árult el, hogy 14 év alatti gyanúsítottról van szó, így büntetőjogilag nem lehet felelősségre vonni, más eszközökkel kellett fellépniük. Kiemelte a helyi hatóságok és szülők szerepét.

Az Eesti Ekspress című észt lap azt írja, hogy a Feuerkrieg Division tagjai a Wire névű appon keresztül kommunikáltak egymással és egy ilyen beszélgetés kiszivárgott leiratából az derül ki, hogy a magát a csoport alapítójának nevező, Commander, vagyis Parancsnok felhasználó nevet használó tag Észtország legnagyobb szigetén, Saaremaán él. Az Eesti Ekspress azt írja, hogy a Parancsnok egy 13 éves fiú, aki valójában nem tekinthető a decentralizáltan működő csoport vezetőjének, de kulcsszerepe volt a Feuerkrieg Division működésében, ami nem tudni, hogy pontosan miből állt.

Hírdetés

Az amerikai székhelyű agresszív zsidó önvédelmi lobbi és fake news gyár, a Rágalmazásellenes Liga (ADL) nevű szervezet szerint a „Feuerkrieg Division rasszok közötti háború kirobbantását tartja kívánatosnak és az elképzelhető legszélsőségesebb rasszista nézeteket terjeszti”. Oren Segal, az ADL „extremizmuskutatója” avval állt elő, hogy a „gyerekek sokszor nemcsak célpontjai a rasszista csoportoknak, hanem működtetnek is ilyeneket, mert rabul ejti őket, hogy befogadja őket egy közösség, amelyre aztán jelentős befolyással is lehetnek”.

A Feuerkrieg Division ügyében az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is nyomozott, mert a csoporttal felvette a kapcsolatot egy olyan férfi is, aki később gyújtóbombát akart dobni az ADL egyik irodájára, valamint egy zsinagógára is. Bűnösnek vallotta magát, jelenleg az ítélethirdetésre vár. Egy másik amerikai férfi, aki szintén kapcsolatban állt az észt fiú csoportjával, a CNN amerikai hírtelevízió ellen akart állítólag pokolgépes merényletet elkövetni.

A Feuerkrieg Division tagjainak üzenetváltásaiból arra lehet következtetni, hogy a többi tagnak fogalma sem volt arról, hogy a Parancsnok egy 13 éves fiú. A Parancsnokot egyébként az ADL úgy azonosította, hogy a csoportnak küldött egyik üzenetéből a fiú lakóhelye és az egyik legnagyobb internetes videojátékáruházban használt azonosítója visszakereshetővé vált.

(MTI nyomán)


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »