Egészségügyisek öngyilkosságai súlyosbítják az oroszországi járványhelyzetet

Oroszországban a hétfőn közölt adatok szerint 87 ezer fölé emelkedett a nyilvántartott koronavírusos esetek száma, ami több mint háromezerrel meghaladja a kínai fertőzések számát (pontosabban a kommunisták által közölt, nagy valószínűséggel súlyosan valótlan adatokét – a szerk.).

Az elmúlt egy nap alatt az igazolt fertőzések száma 6198-cal 87 147-re emelkedett Oroszországban. A járvány okozta halálozások száma 50-nel 794-re, a gyógyulásoké pedig 597-tel 7346-ra nőtt. A legtöbb fertőzést a fővárosban (45 351), Moszkva megyében (9 708) és Szentpéterváron (3 238) regisztrálták, csakúgy, mint a legtöbb halálesetet is (435, 71, 27). Oroszországban eddig több mint 3 millió, az elmúlt nap folyamán pedig 139 ezer tesztet végeztek el.

Eközben egyre nagyobb nyomás nehezedik az orosz egészségügy dolgozóira. Az Interfax hírügynökség tudomása szerint a szentpétervári Mariinszkaja-(Mária-)kórház félszáz munkatársának szervezetében mutatták ki a SARS-Cov-2 koronavírust. A hétvégén az "északi főváros" Alekszandrovszkaja-(Sándor-)kórházának két orvosa életét vesztette a Covid-19 betegség következtében, és a városból négy ápolónő halálát is jelentették.

Egyedül a Szentpétervári Botkin-járványkórházban több mint 120 igazoltan fertőzött egészségügyi dolgozót ápolnak az Interfax szerint.

Az amerikai kormányzati finanszírozású Szabadság Rádió híroldalán arról számolt be, hogy az orosz egészségügyi dolgozók saját nyilvántartást vezetnek elhunyt kollégáikról, amely vasárnapig 61 halálesetet rögzített.

Az ellenzéki hangvételű Eho Moszkvi rádió közölte, hogy a Moszkvához közeli Csillagváros mentőszolgálatának vezetője, Natalja Lebegyeva, aki maga is megfertőződött, kiesett a kórház ablakán és életét vesztette. A Moszkovszkij Komszomolec című bulvárlap szerint a doktornő öngyilkosságot követhetett el, mert a kórház vezetése őt hibáztatta több egészségügyi dolgozó megbetegedéséért.

Az újság rámutatott, hogy több hasonló eset is történt az orosz orvostársadalomban a súlyos pszichikai megterhelések közepette. Néhány nappal korábban a Krasznojarszki terület egyik veteránkórházának főorvosnője vetette ki magát az ablakon. Rosztov megye egészségügyi szolgálatának vezetőnőjét szívrohammal szállították kórházba.

Hírdetés

Oroszországban vezető tisztségviselők is elismerték, hogy az egészségügy dolgozók, akikre nagy nyomás nehezedik, nem ritkán hiányt szenvednek védőfelszerelésből. A létszámhiány enyhítésére Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester múlt héten kezdeményezte a felsőéves orvostanhallgatók bevonását a járvány elleni küzdelembe, a fővárosban és Moszkva megyében pedig katonaorvosok is bekapcsolódtak a védekezésbe.

Az orosz védelmi tárca összesítése szerint egyébként márciustól vasárnapig 874 katona kapta el a koronavírus-fertőzést, közülük 19-nek az állapota súlyos. Emellett több mint 1200 katonanövendék, oktató és civil alkalmazott is megfertőződött.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az Argumeni i Fakti című lapban hétfőn megjelent interjújában úgy vélekedett, hogy a járvány május közepére érheti el a tetőpontját Oroszországban, s a helyzet javulása júniusra várható. Megítélése szerint ezt követően komoly erőfeszítéseket kell majd tenni az élet normalizálása érdekében.

Peszkov cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök "bunkerban" rejtőzködne a járvány elől. Elmondta, hogy Putyin a novo-ogarjovói rezidenciáján, távmunkában dolgozik, és kizárólag szűrést követően lehet bejutni hozzá. Közölte, hogy az elnök úszik, és edzőtermi sporteszközökkel tartja formában magát.

Mihail Misusztyin miniszterelnök hétfőn bejelentette, hogy az orosz kormány hamarosan ismertetni fogja harmadik gazdaságtámogatási csomagját.

Az orosz agrártárca vasárnap közölte, hogy július 1-jéig felfüggeszti a búza, a rozs, az árpa és a kukorica exportját. A tárca április elején kiviteli kvótákat állapított meg, amelyek mostanra "kimerültek".

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »