Egészségügyi káosz: December 1-től több tervezett műtétet is elhalasztanak az orvosok felmondása miatt

Egészségügyi káosz: December 1-től több tervezett műtétet is elhalasztanak az orvosok felmondása miatt

Az eperjesi kórház december 1-től nem hívja be az előre betervezett műtétekre a betegeket. 472 orvosukból 144 továbbra is felmondási idejét tölti. Ugyanilyen döntésről tájékoztatott az érsekújvári és a pozsonyi egyetemi kórház is.

A Pozsonyi Egyetemi Kórház közlése szerint december 1.től nem rendeli be a betegeket a tervezett műtétekre. A pácienseket már elkezdték kiértesíteni a betegfelvétel korlátozásáról.

Eva Kliská, a kórhéz szóvivője szerint csütörtökön a koraesti órákban kaptam egy levelet az egészségügyi minisztériumtól, hogy miként járjanak el a továbbiakban. A kórházigazgató utasítására megkezdték a felkészülést arra, hogy december 1-től vészhelyzeti üzemmódra térjenek át. A kórház már el is kezdte kiértesíteni a betegeket arra az esetre, ha a LOZ és a kormány nem jutna egyezségre és az orvosok nem vonnák vissza felmondásukat.

A Pozsonyi Egyetemi Kórházban hetente 130 tervezett műtétet hajtanak végre, ami azt jelenti, hogy öt nap alatt nagyjából 650-et kellene elhalasztani.

Egyelőre 31 orvos vonta vissza korábbi felmondását, miközben 477 orvosuk továbbra is fenntartja azt, hogy távozik.

Az Érsekújvári Egyetemi Kórház is törli a tervezett műtéteket

Érsekújvárban sem jobb a helyzet. Decembertől itt sem tudják elvégezni a tervezett műtéteket, csak a halaszthatatlan egészségügyi ellátást fogják tudni biztosítani.

Karol Hajnovič kórházigazgató közlése szerint az onkológiai betegségek gyógykezelését és a dialízises vagy biológiai gyógyítást továbbra is folytatni fogják.

A fentebb már említett minisztériumi levél szerint a tervezett műtétek közül egyelőre csak azokat végezhetik el, amelyek halasztása veszélyeztetné a beteg életét és egészségét. Az olyan bennfekvő kórházi ellátást, mely nem esik a halaszthatatlan egészségügyi ellátás kategóriájába, visszahívásig felfüggesztik.

Hírdetés

Érsekújvárban 235 orvosból 48 mondott fel. Az első négy decemberi napra egyelőre meg tudták oldani a szolgálatokat úgy, hogy biztosítsák a betegellátást a kórházban.

Az eperjesi kórház sem rendeli be a betegeket a tervezett műtétekre

“Jelenleg még teljes mértékben biztosítjuk az egészségügyi ellátást, de a december 1. utáni műtétekre nem rendeljük be a betegeket”

közölte a kórház.

“Ezen kívül néhány orvos fokozatosan felmondja a szolgálatteljesítést a sürgősségi szolgálaton decemberre, a mai naphoz 59-en vannak”

mondta Ľubomír Šarník eperjesi kórházigazgató.

Szavai szerint a kórháznak van kidolgozott válságterve arra az esetre, ha nem sikerülne megegyeznie az Orvosszakszervezetnek a kormánnyal.

“A terv részleteiről a jövő hét folyamán adunk tájékoztatást”

tette hozzá Šarník.

teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »