Egészséges fiatalok megfertőzésével küzdenek a vakcináért

Egészséges fiatalok megfertőzésével küzdenek a vakcináért

A legtöbb kutató úgy látja, a koronavírus-járványt nem leszünk képesek megállítani addig, amíg nem sikerül kifejleszteni a védőoltást ellene. Ez azonban túl sok időt vehet igénybe, egy nemrég publikált tanulmány ezért radikális megoldást javasol: egészséges fiatalok megfertőzésével juthatnánk közelebb a védelmet jelentő vakcinához – írja a Nature tudományos folyóirat.

Ahhoz, hogy az oltás tökéletesen megbízhatóan működjön, és valóban segítsen a megelőzésben vagy a gyógyításban, már fertőzött embereken végzett tesztek tízezreinek kiértékelésére van szükség, ami érthető módon hónapokig, vagy akár évekig is eltarthat. Ezt gyorsítanák fel az amerikai kutatók azzal, hogy nagyjából száz egészséges szervezet megfertőzésével követnék nyomon a kifejlesztett ellenanyagok hatását a vírusra.

– Számos hasonló kísérletet végeztünk eddig is kevésbé halálos betegsége esetén, mint például a tífusz, influenza és malária – fogalmazott a lapnak Nir Eyal, a Rutger Egyetem bioetikusa, a tanulmány egyik szerzője. Hangsúlyozta, a kísérletek biztonságosak, az önkéntes tesztalanyok a lehető legkevésbé veszélyeztetett csoportból kerülnek ki, fiatalok és egészségesek, a lehetséges vakcinát pedig csak akkor fecskendezik beléjük, ha az előzetes vizsgálatok kimutatták, hogy a szer nem veszélyes rájuk. Ezt követően a csoport egyik része megkapja az oltóanyagot, a másik pedig placebót kap, végül jön a legyőzni kívánt vírus, amelynek működését, és reakcióját a vakcinára így valós időben követhetik a tudósok.

Hírdetés

– A megfertőzött önkéntesek folyamatos orvosi felügyeletet kapnak, így a kockázat a minimálisra csökkenthető – mutatott rá Nir Eyal. – Sokuk számára talán még biztonságosabb is, ha kontrollált körülmények között fertőződik meg, mintha máshogy kapná el, és a hagyományos egészségügyi rendszerre lenne utalva – tette hozzá.

A kutató hangsúlyozta, a rizikó csökkentése mellett az önfeláldozó magatartás mindenképpen racionális a jelenlegi helyzetben, hiszen a vakcina az egyetlen esélyünk arra, hogy a társadalom kiszabaduljon a megtorpant gazdaság és az egyre emelkedő halálozási ráta csapdájából. Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy a kísérletekre csak etikus keretek között kerülhet sor, a résztvevőket teljes körűen tájékoztatni kell a veszélyekről.

Világszerte számos helyen kísérleteznek a vírusellenes vakcina előállításával. A Pécsi Tudományegyetem (PTE) múlt szombaton közölte, hogy sikerült meghatározni a koronavírus teljes genetikai kódját, ami fontos a további hazai és nemzetközi kutatások elősegítésére.

(Magyar Hang)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »