Egészen döbbenetes: hétvégén több mint 23 ezer migráns érkezett

Harminchat újabb migráns bíróság elé állítását kezdeményezte a Szegedi Járási Ügyészség határzár tiltott átlépésnek bűntette miatt a hétvégén – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
 
Hírdetés

Szanka Ferenc közölte, a vádirat szerint a migránsok közül hatan Kelebiánál, hárman Röszkénél, egy határsértő Csikériánál, míg a többiek ismeretlen helyen érkeztek Magyarországra. Huszonhatan a már mások által megrongált határzáron keresztül, a többiek a kerítés alatt vagy azon átmászva lépték át illegálisan a határt.
 
A vádlottak közül – akik valamennyien elismerték a bűncselekmény elkövetését – huszonnégy szír, nyolc koszovói, kettő líbiai, egy-egy pedig afgán és iraki állampolgárnak vallotta magát.
 
A migrációs válsághelyzet kihirdetése óta a Szegedi Járási Ügyészég összesen 477 elkövetővel szemben kezdeményezett gyorsított eljárást határzár tiltott átlépésének bűntette miatt – tudatta a csoportvezető ügyész.
 
A hétvégén több mint 23 ezren lépték át illegálisan a határt
 
Péntektől vasárnap éjfélig több mint 23 ezer embert fogtak el tiltott határátlépés miatt a rendőrök – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata hétfő reggel a honlapján.
 
A tájékoztatás szerint közokirat-hamisítás miatt hat emberrel szemben indult büntetőeljárás.
 
Ugyanakkor újabb harminchat migráns bíróság elé állítását kezdeményezte a Szegedi Járási Ügyészség határzár tiltott átlépésnek bűntette miatt a hétvégén – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
 
Szanka Ferenc közölte, a vádirat szerint a migránsok közül hatan Kelebiánál, hárman Röszkénél, egy határsértő Csikériánál, míg a többiek ismeretlen helyen érkeztek Magyarországra. Huszonhatan a már mások által megrongált határzáron keresztül, a többiek a kerítés alatt vagy azon átmászva lépték át illegálisan a határt.
 
A vádlottak közül – akik valamennyien elismerték a bűncselekmény elkövetését – huszonnégy szír, nyolc koszovói, kettő líbiai, egy-egy pedig afgán és iraki állampolgárnak vallotta magát.
 
A migrációs válsághelyzet kihirdetése óta a Szegedi Járási Ügyészég összesen 477 elkövetővel szemben kezdeményezett gyorsított eljárást határzár tiltott átlépésének bűntette miatt – tudatta a csoportvezető ügyész.
 
Vasárnap egyébként 7879 migráns lépte a magyar határt.
 
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »