Heisterbachi Cézár, a 13. század első felében élt ciszterci szerzetes Dialogus miraculorum című művében egy érdekes esetről számol be. Amikor egy alkalommal a heisterbachi apát szentbeszéde alatt néhány barát elbóbiskolt, a monostor vezetője egyedi módját választotta az ébresztésnek. „Volt egyszer egy király, akit Artúrnak hívtak” – kezdett bele történetébe, és ez a néhány szó elég volt ahhoz, hogy a szerzetesek magukhoz térjenek a kábulatból, és feszülten figyeljenek az apát szavaira. Ez a kis anekdota remekül érzékelteti, hogy Artúr király legendája milyen hatással volt a középkor emberére. Bár a hős története ma is sokakat hoz lázba, évszázadokkal ezelőtt – halálának tisztázatlan körülményei miatt – még abban is sokan hittek, hogy a nagy uralkodó visszaszerzi földi hatalmát, és vezetésével egy szebb korszak köszönt be az emberiség történetében.
Artúr király a történelem egyik legismertebb alakja. A briton hős a középkorban óriási népszerűségnek örvendett, és korántsem csak Nagy-Britanniában.
Többek között Németalföldet, Itáliát, és – mint azt Heisterbachi Cézár történetében láthattuk – német területeket is elérte kultusza.
Nyugat-Európában a XIII-XIV. században, vagyis abban az időszakban, amikor a városi lakosság körében elterjedt a vezeték- és keresztnév együttes használatának gyakorlata, rengetegen adták gyermeküknek az Artúr nevet.
A legendás király emlékének megőrzéséről az ezt követő évszázadok során kiemelkedő művészek gondoskodtak. Az angol Henry Purcell a 17. században operát szentelt Artúrnak, a briliáns angol költő, Alfred Tennyson pedig előbb versben (Morte d’Arthur, 1842), majd elbeszélő költeményben (The Idylls of the King, 1885) is megörökítette történetét.
A 20. században többek között John Steinbecket, az Édentől keletre és az Egerek és emberek íróját is megihlette Artúr legendája, és természetesen a filmművészet is felfedezte magának: alakja többek között a Monthy Python Gyalog galoppjában és John Boorman Excalibur című alkotásában is megelevenedett a mozivásznon.
Az Artúr történetét feldolgozó zeneszerzők, írók, rendezők javarészt két forrásból merítettek ihletet: Monmouth-i Gottfried (Geoffrey of Monmouth) Historia Regum Britanniae, valamint Thomas Malory Le Morte d’Arthur című munkájából.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
