Edvard Beneš csehszlovák politikus, akinek megítélése Szlovákián belül a mai napig vitatott. Vitatott, hiszen a szlovák nemzet bizonyos része hálát érez irányába, ezzel szemben egy másik nemzetet, a magyarságot dekrétumaival megbélyegezte és megfosztotta jogaitól.
Az átlagember nem sokat tud Edvard Benešről, noha illene, hiszen az ő akkori politikája nagyban befolyásolta Csehszlovákia megalakulását és a felvidéki magyarság sorsának további alakulását. De ki is volt valójában Edvard Beneš?
A szóban forgó politikus 1884-ben született az Osztrák-Magyar Monarchia területén, Kožlany kézségben, a mai Csehország északi részén. Egyetemi tanulmányait Prágában végezte filozófia szakon, ahol Tomáš Garrigue Masaryk későbbi harcostársa is tanította. Majd a Sorbonon, illetve Dijonban folytatott tanulmányai után 1908-ban szerzett jogi doktorátust.
Az I. világháború idején
Az első világháború kitörése után titkos mozgalmat szervezett Maffia néven, és ő felelt a kommunikációs vonalakért az éppen Svájcban tartózkodó Masarykkal. Végül 1915 szeptemberében maga is emigrált Párizsba, ahol aktívan terjesztette a független Csehszlovákiával kapcsolatos elképzeléseit.
Masaryk Párizsban bemutatta Benešnek Milan Rastislav Štefánikot, aki tudományos munkássága révén jó kapcsolatokat ápolt a francia politikai élet legfelsőbb köreivel. Így fontos szerepe lett a csehszlovák államalapítási törekvésekben.
1916-ban Beneš kulcsszerepet játszott a Csehszlovák Nemzeti Tanács megalakulásában, melynek főtitkára lett.
„Meg kell semmisíteni a Habsburg-birodalmat és visszaállítani a csehszlovák nemzetet!”
– Edvard Beneš, 1916. március 16
A Csehszlovák diplomácia és a Párizsi béketárgyalások
A Csehszlovák Nemzeti Tanács a versailles-i béketárgyalásokon is képviseltette magát. Beneš 1918-1919 között Genfben és Párizsban tárgyalt az újonnan megalakult Csehszlovákia sorsáról és határairól, immár külügyminiszteri minőségben. Az első világháború lezárása után komoly szerepe volt Magyarország feldarabolásában, túlzó igényeit azonban már a győztespárti békekonferencia sem tartotta kielégíthetőnek. A háború során, a későbbi Csehország területén, elkövetett szörnyűségeket helytelen módon a nemzeti kisebbségekre vetítette ki, s kollektív bűnösnek kiáltotta ki mind a szudéta-németeket, mind a magyarokat. Az 1920-as évek második felében már rendre összekülönbözött Masarykkal.
„Én egyáltalán nem igazságokra törekszem, én politikát csinálok. S ezért olykor tudatosan követek el jogtalanságokat, az állam érdekében és személyes érdekemben.”
– Edvard Beneš, Párizsi béketárgyalások
Új dokumentumokat publikáltak Moszkvában a felvidéki magyarság kitelepítésének diplomáciai hátteréről
Štefánik és Beneš között a békekonferencián konfliktus bontakozott ki, mert Beneš a francia orientáció híve volt, Štefánik pedig inkább Olaszországra akarta építeni a csehszlovák külpolitikát. Masaryk azt javasolta Benešnek, hogy konfliktusukat tartsák titokban a békekonferencia idejére. Azonban Štefánik gyanús repülőgép-balesetben életét vesztette 1919. május 4-én, és Andrej Hlinka Štefánik családtagjaival együtt Benešt vádolta meg a gép lelövetésével.
Beneš az 1920-ban létrejött Népszövetség elnöke lett. Szerződéseket kötött Romániával és Jugoszláviával, miáltal létrejött a „kisantant”.
Beneš, mint elnök
Masaryk lemondása után Beneš lett Csehszlovákia második elnöke. A felvidéki magyar pártok is támogatták, mert Beneš ígérte, hogy követeléseiket teljesíti. Azonban ezen ígéretét sohasem tartotta be.
Amikor a németek a II. Világháború kezdetén lerohanták Csehszlovákia németek lakta részeit (Szudéta-vidéket), Beneš a britek és franciák segítségét várta. Ám, mivel azok nem küldtek segítséget, Beneš Londonba emigrált. Utódja Emil Hácha tehetetlenül nézte Szlovákia függetlenedését.
Beneš 1943 decemberében Moszkvába távozott. Pavel Anatoljevics Szudoplatov NKVD és KGB tábornok visszaemlékezéseiben (Special tasks. The memoirs of an unwanted witness – A Soviet spymaster) ír arról, hogy Csehszlovákia elnöke 1938-tól kezdve a szovjet titkosszolgálat ügynöke volt. Állítólag tervezte a jugoszláv király megölését, hogy németellenes fordulatot idézzen elő a délszláv államban.
A Kassai kormányprogram és a Beneš dekrétumok
A háború végégnapjaiban Beneš visszatért az országba. A harcok a cseh országrészben még tartottak, amikor 1945. április 4-én, Kassán Beneš mint köztársasági elnök kinevezte az új csehszlovák kormányt, mely másnap kihirdette a kormányprogramot.
A kitelepítés 70. évfordulója Csiliznyáradon: “Elhurcoltak minket, de megmaradtunk magyarnak”
A program V. fejezete kimondta, hogy azokban a járásokban, ahol a lakosság nem szláv, ott közigazgatási biztosokat neveznek ki. A VIII. fejezet a magyar nemzetiségű lakosokat megfosztotta az állampolgárságuktól. Egyúttal előírta az államigazgatás „megtisztítását a nem szláv elemektől.” A XI. fejezet kimondta, hogy az állampolgárságuktól megfosztott magyaroktól el kell venni az ingatlanaikat: földjeiket, házaikat. A Szlovák Kommunista Párt új honfoglalásra szólította fel a szlovákokat:
„A szlovák parasztnak és munkásnak, akiket kiszorítottak a gazdag déli területekről és századokon keresztül a hegyek között elnyomtak, meg kell ismét kapnia ezeket a régi szlovák területeket és a lehetőséget a rendes emberi élethez.”
A XV. fejezet előírta a magyar nyelvű iskolák azonnali bezárását: ezzel 800 magyar tanítási nyelvű iskola és egyéb oktatási intézmény szűnt meg, 100 ezren nem tanulhattak tovább.
A Szlovák Nemzeti Tanács belügyi megbízottja 1945. április 7-én rendeletet adott ki, amely a magyar lakosságot szinte teljes mértékben megfosztotta az alanyi jogaitól.
Ezt egészítették ki a további rendelkezések: a magyarok vagyonának állami kezelésbe vétele, a magyar közalkalmazottak elbocsátása, a magyarok nyugdíjának megvonása, a magyar nyelvhasználat betiltása az egyházi szertartásokon, a magyar hallgatók kizárása az egyetemekről, a magyar kulturális és társadalmi egyesületek betiltása, vagyonuk elkobzása, a magyarok házainak, lakásainak elkobzása, a magyarok üzleteinek, műhelyeinek zárgondnokság alá vétele, a magyarok bankbetéteinek befagyasztása, tilos a magyar nyelvhasználat a közhivatalokban, tilos a magyar nyelvű újságok, könyvek kiadása, elkobozták a magyarok rádiókészülékeit, magyarok polgári jogi keresetet nem indíthatnak, büntetőjogi feljelentést nem tehetnek, közmunkára bármikor elvihetik őket.
A beneši dekrétumok közül az 1945. szeptember 19-i, 71. számú rendelet közmunkára kötelezte az állampolgárságuktól megfosztott 14 és 60 év közötti magyar férfiakat és 15 és 50 közötti magyar nőket.
1945 október 1-én adták ki a hírhedt 88. számú elnöki rendeletet, amely általános munkakötelezettséget vezetett be. Ezután a magyar lakosságot egyenként, családjuktól elszakítva, vagy családostul deportálni kezdték, illetve munkatáborokba vitték. Valóságos ostromállapotot szimulálva, a katonaság körbevett egyes településeket, és akiket ott találtak, és felnőtt korúnak láttak első ránézésre, azokat egy kisebb csomaggal marhavagonokba rakták és Csehországnak elsősorban azokra a területeire vitték, ahonnan a németeket kitelepítették, és ahol szükség volt munkáskézre. Akik nem engedelmeskedtek, azokat brutálisan megverték. Számos idős, beteg és kisgyerek az embertelen körülmények miatt meghalt.
Lakosságcsere
Mivel a nyugati nagyhatalmak a Szovjetunióval szemben nem fogadták el a magyar lakosság egyoldalú kitelepítését, ezért a csehszlovák ás a magyar kormány a szovjet vezetés nyomásgyakorlása mellett, 1946. február 27-én lakosságcserében egyezett meg. A megállapodás értelmében a magyarországi szlovákok áttelepülnek Szlovákiába, a szlovákiai magyarok pedig Magyarországra.
Kezdetben nagyon sokan jelentkeztek, 80-90 ezer ember is jelentkezett Magyarországról, de végül is 59 ezren települtek át és mentek át Csehszlovákiába. Magyarországra pedig ‒ többféle szám szerepel, ahány szakirodalom, annyiféle számot említenek ‒ 100 ezer körüli létszámot lehet középértékként számítani.
Reszlovakizáció
A párizsi békeszerződés előtti utolsó eszközként következett az úgynevezett reszlovakizáció, vagy „visszaszlovákosítási” kampány ötlete. Ez abból az elméletből indult ki, hogy akik tulajdonképpen Szlovákia déli területén lévő magyar nemzetiségűek, azok valójában korábban szlovákok voltak, csak a magyar asszimilációs politika miatt elmagyarosodtak. Ezért őket vissza kell szlovákosítani, reszlovakizálni, vagyis arra törekedni, hogy kapják vissza az eredeti etnikumukat. Amennyiben szlováknak vallják magukat és elhatározzák, hogy mostantól kezdve majd szlovákul tanulnak és Szlovákiához idomulnak, akkor visszakapják az állampolgárságukat és elvesztett jogaik egy részét, sőt még talán tulajdont is szerezhetnek.
A Július Viktory belügyi megbízott 1946. június 17-i hirdetményével útjára indított 1946. július 1-jéig tartó kampány során állampolgársága visszaszerzése, a kitelepítés és a vagyonelkobzás alóli mentesülése reményében 352 038 magyar kérte szlovákká minősítését, a jelentkezők száma azonban még ezt követően is tovább nőtt.
Egy 1948 nyarán napvilágot látott rendelet alapján összesen 710, nagyrészt a magyar nyelvterületen található település nevét változtatták meg. Az első köztársaságban csupán a magyar nevek hagyományos szlovák változatát használták (például Rimavská Sobota = Rimaszombat, Košice = Kassa, Rožnava = Rozsnyó, Beš = Bős).
Trianon üzenete napjainkban
Később több magyar lakosságú települést neves szlovák személyiségekről neveztek el (például Párkány = Štúrovo, Tornalja = Šafárikovo, Bős = Gabčíkovo)
A szakirodalom által a reszlovakizáció végleges eredményeként elismert adatok szerint összességében 410 820 személy tett eleget a reszlovakizációs felhívásnak, közülük 326 679- et szlovák nemzetiségűnek is nyilvánítottak, 84 141 személy reszlovakizálását ugyanakkor elutasították. A reszlovakizáltak jelentős része a háború utáni első, 1950. évi népszámlálás során még szlováknak vallotta magát, a későbbiekben azonban statisztikailag is visszatért magyar nemzetiségéhez. (1950: 367 733 fő vállalta magyarságát, 1961: 533 934 fő, 1970: 570 478 fő, 1980: 579 617 fő).
A Kassai Kormányprogramot követően Beneš mint köztársasági elnök 1945. május 14. és október 27. között 143 dekrétumot adott ki, melyek közül 13 közvetlenül, körülbelül 20 közvetve érintette a kollektívan bűnösnek minősített németeket és magyarokat.
Szudoplatov KGB tábornok visszaemlékezése szerint némi győzködés hatására Beneš 1948. június 7-én lemondott elnöki tisztségéről. Sezimovo Ústíban halt meg még abban az évben.
A trianoni békeszerződés értelmében mintegy 1 millió 70 ezer magyar anyanyelvű került a frissen kikiáltott Csehszlovákiához. Ezzel létrehozták az akkori Európa legnagyobb úgynevezett határkisebbségét.
A csehszlovákizmus célja – melyet maga Beneš képviselt – a cseh és a szlovák nemzet egyesítése volt egy államban. Területi igényeket a Nagymorávia történeti jogi címén kívánta érvényesíteni. A németekkel és a magyarokkal nem számoltak, mert Edvard Beneš megfogalmazása szerint azt várták, hogy ez a két nemzetiség fokozatosan asszimilálódni fog, és egybeolvad a cseh nemzettel.
A Párizs környéki békék Csehszlovákia néven egy olyan mesterséges államalakulatot hoztak létre, amely – mint utólag bebizonyosodott – nem tudott egyben maradni, akárcsak Jugoszlávia.
A kassai kormányprogram meghirdetését követően az év végéig a csehszlovák népbíróságok mintegy 75 000 szlovákiai magyart – elsősorban értelmiségieket – ítéltek el háborús bűnösként és utasítottak ki az országból.
Trianon – A határon túliakban dac van a téma iránt (Interjú)
A dekrétumok mindmáig érvényben vannak
A beneši dekrétumok közül csak a három, közmunka kötelezettséget előíró, azaz a deportálások alapjául szolgáló rendelkezést helyezték hatályon kívül. Ez azt jelenti, hogy – bár napjainkban nem születnek bírósági ítéletek, amelyek erre hivatkoznának, a dekrétumok többi pontjai – mind a mai napig érvényben vannak.
Amikor 1991-ben Csehszlovákiában fölmerül a reprivatizáció kérdése, akkor tudatosan 1948. február 25-ével vonták meg ezt a határidőt. Tehát az ezt megelőző inézkedések, melyek kimondottan a magyarságot érintették diszkriminatívan, továbbra is hatályban maradtak. Így a Beneš dekrétumok sújtotta magyarság mind a mai napig nem lett kártalanítva.
Bár a szlovák kormány nem hivatkozik a dekrétumokra, hatásuk érezhető, amikor himnuszunkat akarják betiltani, amikor embereket fosztanak meg állampolgárságuktól (noha mindez alkotmányellenes), amikor szurkolókat vernek eszméletlenre futballmérkőzésen, vagy amikor Nyitrán főiskolás diáklányt vernek véresre, azért mert magyarul beszél.
Az e dekrétumok alapján a német és magyar kisebbséggel szemben alkalmazott bánásmód összeegyeztethetetlen volt az emberi jogokkal, ellentétes volt a nemzetközi jog általános elveivel, a diszkrimináció és a kényszermunka tilalmával, továbbá a tulajdon sérthetetlenségének elvével. A dekrétumokat az egykori Csehszlovákia mindkét utódállama, Csehország és Szlovákia jogrendje részének tekinti. A dekrétumok összeegyeztethetetlenek az Európai Unió Alapjogi Chartájával, a szlovák parlament 2007-ben mégis megerősítette azok sérthetetlenségét.
Végh Tamás
Források: Wikipédia, Horváth Attila: A beneš-dekrétumok és a hozzá kapcsolódó diszkriminatív intézkedések csehszlovákiában 1945 és 1948 között
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
