Eddig tartott az egység az ukránoknál – A Jobb Szektor megrohamozta a Verhovna Radát

Eddig tartott az egység az ukránoknál – A Jobb Szektor megrohamozta a Verhovna Radát

A Jobb Szektor csaknem 2000 híve csütörtökön este tüntetett az ukrán Verhovna Rada épülete előtt.

A baseball ütőkkel felfegyverzett emberek követelték Arszen Avakov belügyminiszter lemondását. A nacionalisták szerint az ő parancsára ölték meg Alekszandr Muzicsko a mozgalom koordinátorát.

Hírdetés

A radikálisok a parlament ablakait törték össze, és kiabálták: „Forradalom!”. Alekszandr Turcsinov ideiglenes elnök és Vitalij Klicsko képviselő próbálta megnyugtatni a tömeget.

Az után, hogy az aktivistáknak sikerült megállapodásra jutni külön parlamenti bizottság létrehozásáról, amely megvizsgálja Mizicsko gyilkolását, a tömeg eloszlott, de a radikálisok megígérték, hogy pénteken újra jönnek a Parlament elé.

Deres.tv kommentár: „A forradalom felfalja saját gyermekeit.” Az ukrán radikálisok és utcai harcosok szépen lassan rá fognak döbbenni, hogy kiknek tolták a szekerét. Mint azt a példa is mutatja, velük szemben nem fog válogatni az eszközökben a hatalomra jutott cionglobalista hatalom.


Forrás:deres.tv
Tovább a cikkre »