Eddig több mint nyolcmillió forint felajánlás érkezett a venezuelai földrengés bajbajutottjainak megsegítésére az Ökumenikus Segélyszervezethez, amely az adományok hatékony célba juttatására helyi evangélikus partnerszervezetét kérte fel – közölte a szervezet.
Közleményükben azt írták, a legfrissebb nemzetközi jelentések szerint több tízezer embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván, miközben 1,8 millió ember – köztük 680 ezer gyermek – szorul humanitárius segítségre.
Az Ökumenikus Segélyszervezet rámutatott, hogy míg a mentőcsapatok még mindig a romok alatt kutatnak a túlélők után, a fedél nélkül maradt családok ellátása, a hozzáférés biztosítása a biztonságos ivóvízhez, az alapvető higiéniai feltételek megteremtése, valamint az átmeneti közösségi szálláshelyek létesítése egyre nagyobb kihívást jelent.
Kiemelték: a magyar emberek összefogása kézzelfoghatóvá vált az elmúlt napokban, mivel több mint nyolcmillió forint felajánlás érkezett a bajbajutottak megsegítésére.
A segélyszervezet továbbra is arra kéri a magyarokat, hogy csatlakozzanak szolidaritási akciójukhoz és a 1353-as adományvonal hívásával vagy a www.segelyszervezet.hu honlapon keresztül adománnyal segítsék a földrengés károsultjait.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


