ECL nyelvvizsga oklevélátadó a Rákóczi Főiskolán – Tizenkilencen sikeresen állták a próbát

ECL nyelvvizsga oklevélátadó a Rákóczi Főiskolán – Tizenkilencen sikeresen állták a próbát

Egy új nyelv ismerete elindít az élet folyosóján, a következő két-három pedig sok-sok ajtót nyit meg, hangzott el azon a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán megtartott ünnepségen, amelyen a sikeres ECL nyelvvizsgát követően tizenkilencen vehették át bizonyítványukat. A jelentkezők ezúttal angol, magyar, illetve orosz nyelvből vizsgáztak.

Orosz Ildikó, a Rákóczi Főiskola elnöke köszöntőjében rámutatott arra, hogy az élethosszig tartó tanulás, így a különböző nyelvek elsajátítása életünk szerves részévé vált. Mindez nem véletlen, hisz az így megszerzett tudásnak gyakorlati haszna van. Nemcsak a munkaerőpiacon való elhelyezkedéskor jelent ez előnyt, hanem egyben új dimenziókat is feltár. Egy új nyelv egy másik kultúrába enged betekintést, egyben másfajta világlátást és szemléletmódot is tükröz. Tehát mindenféleképpen gazdagodunk általa.

A mai modernnek mondott időkben talán a nyelvtudást lehet a legsikeresebben kamatoztatni, hangsúlyozta Csernicskó István rektor, aki gratulált az okleveleket átvevőknek.

Hírdetés

Váradi Natália, a Rákóczi Főiskola Felnőttképzési Központjának, illetve az intézményben működő ECL Nyelvközpont vezetője, arról tájékoztatott, hogy 2009 óta számos nyelvtanfolyamot indítottak. Tavaly például az ukrán, illetve a magyar nyelvi kurzusokra több mint négyezren iratkoztak be, s döntő részük sikeresen levizsgázott és megkapta a főiskola erre vonatkozó tanúsítványát. ECL nyelvvizsgákat 2016 óta lehet a beregszászi főiskolán tenni, mivel az intézmény a hatályos szerződésnek megfelelően ettől az időponttól kezdve vált a Pécsi Nemzetközi ECL Vizsgaközpont kihelyezett ECL vizsgahelyévé, ahol eddig összesen 119-en vehették át a különböző fokú nyelvtudást igazoló bizonyítványukat.

Megtudtuk, hogy az ECL nyelvvizsga-bizonyítványt a magyarországi felhasználáshoz honosítani kell, amelyet az ottani oktatási hivatal intéz. A soron következő vizsgákra jelentkezni személyesen a kiválasztott vizsgahelyen a jelentkezési lap leadásával és az ECL Vizsgarendszer honlapján található elektronikus jelentkezési lap kitöltésével lehet.

Kovács Elemér

 


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »