Ebből tudják, hogy egyre több állat van az Everesten

A haszonállatok számának csökkenése azt jelzi, hogy nő a Csomolungma (Mount Everest) vadállománya – közölték kutatók.

Tavaly több mint tízezer háziasított juhot, kecskét, jakot és tehenet öltek meg a vadállatok a Csomolungma területére kiterjedő természetvédelmi övezetben (Mount Qomolangma Nature Reserve) – mondta egy helyi illetékes a farkasokat, a hiúzokat és a hópárducokat megnevezve fő elkövetőkként. Hozzátette: „A farkasok és a hiúzok a juhokra és a kecskékre, a hópárducok a jakokra és a tehenekre vadásznak.”

Hírdetés

A hárommillió hektáron elterülő természetvédelmi övezet teljes haszonállat-állományát tekintve ez mindössze nagyjából egyszázalékos veszteséget jelent. „Ez nem jelentős kár, de ahogy egyre nő a vadállatok száma, úgy valószínűleg egyre több jószág lesz oda” – mondta az illetékes.

A vadvilág védelmét szolgáló intézkedések, köztük a vadászati tilalom hatására a tibeti vadállomány jelentős gyarapodásnak indult. A regionális erdészeti hivatal szerint a vadállatok száma nagyjából 30 százalékkal nőtt az utóbbi több mint húsz évben.

A tibeti kormány kis összegű kártérítést is nyújt a pásztoroknak és a gazdáknak az olyan védett fajok által okozott károkért, mint a barna medve és a hópárduc.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »