Ebben sincs kegyelem az EU-nak: megszületett az ítélet a benzines és dízel autók betiltásáról

Ebben sincs kegyelem az EU-nak: megszületett az ítélet a benzines és dízel autók betiltásáról

Az Európai Unió környezetvédelmi miniszterei több mint 16 órán át tartó tárgyalás után megegyeztek az éghajlatváltozás elleni küzdelemre vonatkozó jogszabály-javaslatokról – számolt be szerda reggel a Deutsche Welle nyomán a Portfolió. Kiemelték, ez egyben azt is jelenti, hogy 2035-től kezdve kizárólag olyan új járműveket értékesíthetnek az EU-ban, amelyek nulla szén-dioxid-kibocsátásúak.

Az Európai Unió 27 tagállamának környezetvédelmi miniszterei szerdán kora reggel megállapodtak az éghajlatváltozás elleni küzdelemmel kapcsolatos intézkedésekről. Ez egyben azt is jelentette, hogy a Tanács döntött az új belsőégésű motorral szerelt járművek jövőjéről is, amely heves vitákat váltott ki szerte Európában, és megosztotta a tagállamokat.

Hírdetés

Beszámolók szerint kompromisszumos döntés született, amelynek értelmében nem száműzik teljesen a belsőégésű motorral szerelt személyautókat és kishaszongépjármű 2035-től.

A konkrét céldátumot követően ugyan kizárólag olyan új járműveket lehet majd értékesíteni az Európai Unióban, amelyek szén-dioxid-kibocsátása nulla, de lehetőséget biztosítanak arra, hogy olyan autók is piacra kerüljenek, amelyek „szén-dioxid-semleges” üzemanyaggal működnek. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a környezetvédelmi miniszterek tanácskozásán végül csak úgy sikerült megállapodásra jutniuk a résztvevőknek, hogy felpuhították az Európai Bizottság korábbi javaslatát.

A kompromisszumra elsősorban Németország álláspontja miatt lehetett szükség, Európa autógyártó nagyhatalma ugyanis korábban kijelentette, nem hajlandó támogatni az eredeti javaslatot, mert nem lehet előre tudni, hogy kínálkoznak-e majd olyan megoldások a jövőben, például a szintetikus üzemanyagok területén, amelyekkel ma még senki sem számol, de megoldást jelenthetnek a belsőégésű motorral szerelt járművek káros-anyag-kibocsátására.

Az ügy ezzel még nem ért véget, most az Európai Parlamenten a sor, amelynek tárgyalnia kell a környezetvédelmi miniszterek által meghozott végső kompromisszumos javaslatról.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »