Ebben a putriban nyomorogtak a szegény fémgyűjtő romák Győrszentivániban

Ebben a putriban nyomorogtak a szegény fémgyűjtő romák Győrszentivániban

A pénzügyi nyomozók a korábbi, 6 milliárdos áfacsalás mellett újabb, 1,7 milliárdos ügyet tártak fel, ami a gyanú szerint a győrszentiváni színesfém-kereskedő klán számlájára írható. A család egy fiatalabb tagját kedden vette őrizetbe a NAV győri bűnügyi igazgatósága.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának vezetője, Csiszár Csaba alezredes elmondta: az ügy nem része a korábban többmilliárdos áfacsalás miatt folyó eljárásnak, ez attól függetlenül indult. Igaz, a gyanúsítottak között szerepel a klán több, már előzetesben lévő tagja is, ám ebben szerepet kapott a család fiatalabb korosztálya: az egyik unokaöcs, akit kedden reggel győrszentiváni lakásáról állítottak elő a pénzügyi nyomozók.

Csiszár Csaba alezredes tájékoztatása szerint az igazgatóság a cseh partnerhatósággal közösen tárta fel az újabb ügyet. A gyanú szerint ez esetben nagyrészt körbeszámlázással csaltak el több mint 1,7 milliárd forint áfát. A fémkereskedelemmel foglalkozó klán tagjai felügyelték a folyamatot. Magyarországi felvásárlótelepük a fémet megvette, majd eladta egy cseh tulajdonú cégnek, az pedig az őáltaluk alapított, saját cseh cégeiknek továbbította a fémhulladékot. Magyarországra tőlük került vissza ismét az áru. Az ügyletek közt sorozatosan igényelték vissza az áfát. Volt, hogy már nem is iktattak közbe cégeket, s az áru is egyszer mozgott, utána már csak a papírok „pörögtek”.

A másik, nemzetközi nyomozócsoport felállításával megoldott ügy gyanúsítottjai közül hat szerepel gyanúsítottként az új eljárásban is. Jelenleg heten vannak előzetes letartóztatásban. Csiszár Csaba tájékoztatása szerint várhatóan más gyanúsítottjai is lehetnek az ügynek.

Hírdetés

A gyanúsítottak előzetes letartóztatásáról ma dönt a Győri Járásbíróság.

A hatmilliárdos adócsalás

Luxusautókat, ingatlanokat, ékszert, aranyat és készpénzt foglaltak le, mintegy 1,7 milliárd forint értékben a pénzügyi nyomozók az elfogott győrszentiváni színesfém-kereskedő klántól, amelynek tagjait áfacsalással gyanúsítják. „Szlovákiának” 5 milliárd, Csehországnak mintegy 900 millió forintnak megfelelő kárt okoztak. A társaság tevékenységét a győri bűnügyi igazgatóság koordinálásával működő nemzetközi nyomozócsoport számolta fel.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »