Eb-selejtező: ilyen csúfság rég esett meg a hollandokkal

Hollandiával 1984 óta nem történt meg az, ami tegnap bizonyossá vált: a nemzeti tizenegy nem lesz ott az aktuális kontinensviadalon. A jelenlegi szövetségi kapitány azonban nem aggódik, folytatja a munkát és továbbra is hisz csapatában.

Lezárult a 2016-os Európa-bajnokság selejtezősorozata. Már lehet tudni, mely csapatok jutottak ki egyenes ágon a kontinensviadalra és kiknek kell pótselejtezőt játszaniuk. Sajnos a magyar válogatott az utóbbi kategóriába került egy igazán szerencsétlen végjátéknak köszönhetően.

Ha figyelmesen végigböngésszük a csapatokat, egy nagyágyú nevét nem találjuk az Eb-résztvevők és a pótselejtezősök között, Hollandiáét. Az Oranjéval utoljára 1984-ben esett meg az, ami tegnap bizonyossá vált: a válogatott nem jutott ki az éppen aktuális kontinensviadalra. Már év közben lehetett érezni, hogy baj van a csapat teljesítményével. A selejtezősorozat vége felé edzőváltás történt, az addigi tréner Guus Hiddink távozott, helyére pedig Danny Blind lépett, aki az utolsó négy mérkőzésből hármat elvesztett.

A holland nemzeti tizenegy az utolsó, csehek elleni mérkőzésen, hazai pályán kozmetikázhatta volna szörnyű teljesítményét. Sőt, az eredmények kedvező alakulásával még a csoport harmadik helyének megszerzésére is esélye volt. A fiatal, 24 év átlagéletkorú csapat azonban otthon nem bírt az emberhátrányban futballozó csehekkel. Több szakember szerint a fiatalítással egybekötött csapatépítés igen rögös úton halad. Mindenesetre a jelenlegi szövetségi kapitánynak nincs szándékába lelépni – mint ahogy az BBC-n olvasható –, folytatja munkáját, hiszen a kontraktusa 2018-ig szól, és ő hisz csapatában.

Hírdetés

A mérkőzésen csereként beálló Van Persie öngólja megfelelően szimbolizálja Hollandia nyögvenyelős selejtezősorozatát, amelyet négy győzelemmel, öt vereséggel és egy döntetlennel zárt.

Az első ízben 24 csapat részvételével induló Eb-n ezek a csapatok már biztosan ott vannak: Franciaország (házigazdaként), Anglia, Csehország, Izland, Ausztria, Észak-Írország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Olaszország, Belgium, Wales, Albánia, Románia, Németország, Lengyelország, Oroszország, Szlovákia, Horvátország, Törökország

A következő csapatok pedig pótselejtezőre kényszerülnek: Magyarország, Ukrajna, Norvégia, Dánia, Svédország, Írország, Bosznia-Hercegovina, Szlovénia.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »