EB-jelentés: javult az elõzõ évekhez képest az igazságszolgáltatás megítélése Romániában

EB-jelentés: javult az elõzõ évekhez képest az igazságszolgáltatás megítélése Romániában

Közzétette kedden az Európai Bizottság a 2021. évi jogállamisági jelentését, amely az EU egészének vizsgálata mellett az egyes tagállamokat külön fejezetekben értékeli.

A dokumentum szerint javult Romániában az igazságszolgáltatás megítélése az előző évekhez képest. A jelentés emlékeztet: az igazságügyi törvények 2017 és 2019 közötti módosításait felülvizsgálják, és a parlament napirendjén van az igazságszoláltatásban elkövetett esetleges bűncselekményeket vizsgáló ügyészség (SIIJ) felszámolásáról szóló törvénytervezet.

Az EB többek között kiemeli, hogy az új igazságügyi törvények kidolgozás alatt álló tervezete szerint módosul az Igazságügyi Felügyelet vezetőinek, illetve az ügyészségek vezetőinek a kinevezési eljárása, az utóbbiak leváltásának szabályai pedig az Emberi Jogok Európai Bíróságának vonatkozó ítélete szerint változnak meg.

Hírdetés

Az igazságszolgáltatás minőségéről a jelentés megállapítja, hogy a rendszer továbbra is humánerőforrás-hiánnyal küzd. Tavaly decemberben a bírói állások közel 10 százaléka és az ügyészi állások közel 16 százaléka betöltetlen volt, ami az EB szerint befolyásolja az igazságszolgáltatás hatékonyságát.

A jelentés szerint a humánerőforrás-hiányt mélyíti, hogy egy joghézag miatt tavaly nem lehetett versenyvizsgát hirdetni a bírói és ügyészi posztokra. Ehhez kapcsolódóan a dokumentum emlékeztet arra, hogy a bukaresti alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította azt a törvénymódosítást, amely 10 évről 7 évre csökkentette a korrupcióellenes ügyészségre (DNA), illetve a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészségre (DICCOT) való felvételhez szükséges szakmai tapasztalatot.

Az EB jelentése megemlíti azt is, hogy a romániai korrupcióérzékelési index magas maradt, a Transparency International 0-tól 100-ig terjedő skáláján Románia 44 pontot kapott, amellyel az ország a 19-ik helyet foglalja el az Európai Unióban és a 69-iket világszinten.

A dokumentum kiemeli, hogy a 2021-2025-ös korrupcióellenes stratégia elfogadása a kormány egyik prioritása, a korrupcióellenes vizsgálatok hatékonysága ugyanakkor javult. Ugyanakkor az igazságügyi törvények 2017 és 2019 közötti módosításai továbbra is akadályozzák a DNA zavartalan működését.(agerpres)

Fotó: Tingey Injury Law Firm/unsplash.com


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »