Dzsudzsák Szalai támogatására szólított fel

Dzsudzsák Szalai támogatására szólított fel

Gólszerzőnk megvédte a kifütyült támadót. Kleinheisler sajnálja a vak töltényt, Korhut pedig játszott már fárasztóbb NB 1-es meccset. A játékosok a vegyes zónában értékelték a szombati magyar-horvát felkészülési mérkőzést az MNO-nak.

„Lehet, hogy nem nyújtott világklasszis teljesítményt, de kitette a szívét-lelkét a pályára. Mindent megtett a csapatért” – védte meg a csapatkapitány, Dzsudzsák Balázs a helyére csereként érkező Szalai Ádámot, aki szórványos füttyszó kíséretében állt be a második félidőre. Dzsudzsák hangsúlyozta, nem akar „ügyet”, csak egységet és támogatást, Szalai pedig a hozzáállásával megérdemli a bizalmat.

A magyar gólszerző elmondta, hogy az első félidőben az is lehetett a gond, hogy a válogatott túlságosan is tisztelte a horvátokat, de a szünet után szerencsére ennek nyoma veszett. Dzsudzsák kiemelte, a horvátoknál nem jobbak az izlandiak és az osztrákok, szóval, a második félidei játék alapján lehet keresnivalónk az Eb-n a két csoportellenfelünkkel szemben.

A válogatott hetese azt is elmondta, hogy a látványos szabadrúgása előtt apróbb sérülést szenvedett, de tovább vállalta a játékot, csak a gól után adta át a helyét Stieber Zoltánnak.

Hírdetés

A válogatott legjobbja, Kleinheisler László őszintén bevallotta, hogy egy cseppnyi félsz sem volt benne a horvát világsztárokkal szemben. Pedig életében nem futballozott Luka Modric-kaliberű klasszisok ellen. A Werder Bremen középpályása kifejtette, hogy taktikai elvárás volt a sok kapura lövés, ezért is próbálkozott távolról. „Kár, hogy a második félidő elején csak úgy tüzeltem. Ha akkor jobban eltalálom a labdát…” – össszegzett a rőt hajú középpályás.

Korhut: Volt NB 1-es meccs, ahol jobban elfáradtam

A már-már összeszokott, stabil belső védő kettős, Lang Ádám és Guzmics Richárd kifejezetten örült, hogy erős ellenféllel tesztelt a válogatott. Guzmics hozzátette, hogy a Juventus középcsatára, Mario Mandzukic kellemetlen figura, borzasztó nehéz tartani, fizikailag nagyon erős. A bekapott gólról a Wisla Kraków és a Videoton bekkje sem nyilatkozott bővebben, „előbb ki kell elemeznünk a dolgokat” – mondták.

Fiola Attila derekasan állta a sarat az Inter szélsőjével szemben. „Ivan Perisiccsel az első félidőben összecsattantunk. Tudtam, hogy nem vár rám könnyű feladat, de szerintem a csapat és én is megoldottuk azt, amit lehetett. A második félidőben bátrabbak voltunk” – fogalmazott a felcsúti védő.

A debreceni Korhut Mihály sorozatban a harmadik kapitánynál kapott lehetőséget. Pintér Attila és Dárdai Pál után Bernd Storck is bevetette. „Nem vallottunk szégyent, örülök, hogy lehetőséget kaptam, igyekeztem élni vele. Hogy volt-e ilyen fárasztó mérkőzés a pályafutásom során? Igen, halkan jegyzem meg, hogy volt már olyan NB I-es meccs, amelyen jobban elfáradtam… De a gondolkodás sebességében a horvátok elleni mérkőzés volt nekem eddig a legnehezebb összecsapás” – mondta az MNO-nak a debreceni balhátvéd.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »