2025. 01. 25.
A kurd ellenőrzés alatt lévő, északkelet-szíriai al-Hól menekülttáborból elkezdték átszállítani az Iszlám Állam nevű terrorszervezet volt szíriai harcosait és családtagjaikat az arab ország belsejébe – jelentette be pénteken a tábor vezetője.
A zömében nőkkel és gyerekekkel zsúfolt al-Hól tábort vezető Dzsihán Hanán azt mondta, egyelőre 66, önként jelentkező család elszállítására készülnek, arról azonban nem beszélt, hogy erről egyeztettek-e az új damaszkuszi vezetéssel, amely egyébként korábban már azt hangoztatta, hogy egész Szíriát – beleértve a jelenleg kurd ellenőrzésű területeket – irányítása alá vonná.
Hozzátette, hogy al-Hólban összesen csaknem 16 ezer szíriai iszlamistát tartanak fogva.
A kurd milíciák ellenőrizte térségekben található menekülttáborokban még mindig több ezer, az Iszlám Államhoz csatlakozott, külföldi állampolgárságú embert őriznek, köztük rengeteg nőt és gyereket, rendszerint nagyon rossz körülmények között.
A milíciák már évek óta sürgetik az érintett, zömében nyugati országok kormányait, szállítsák haza állampolgáraikat, hangsúlyozva, hogy nincs megfelelő kapacitásuk sem a táborok őrizetére, sem a foglyok megfelelő ellátására, az erről folyó tárgyalások azonban mind ez idáig nem hoztak sok eredményt.
Humanitárius szervezetek már többször felhívták a figyelmet a táborokban uralkodó rossz egészségügyi körülményekre, és szintén az ott lévők hazaszállítását sürgették.
Az Egyesült Államok támogatását élvező, kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) az észak-szíriai Haszakában is működtet egy tábort, ahol mintegy 4500 egykori dzsihadistát őriznek, köztük szintén sok külföldi állampolgárt.
Ugyancsak pénteken Damaszkuszban tárgyalt szíriai hivatali kollégájával Feiszal bin Farhán Ál Szaúd szaúdi külügyminiszter, és a Szíriát sújtó szankciók feloldását sürgette, hozzátéve, hogy az ügyben tárgyalt az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval is.
Washington már korábban enyhített néhány büntetőintézkedésen, az EU pedig az uniós külügyminiszterek január 27-i brüsszeli ülésén hoz döntést az ügyben.
Aszaad Haszan es-Sibani az iszlamista szíriai kormány külügyminisztere a maga részéről szintén a szankciók feloldását sürgette, hangsúlyozva, hogy egy ilyen lépés “új csatornákat nyitna meg a kereskedelem és a befektetések terén”, illetve az infrastruktúrafejlesztés mellett munkahelyteremtő erővel is bírna.
MTI nyomán
Megosztom:
Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »