Dzsihadisták százai adták meg magukat Irakban – likvidálni kell az összest!

Az Iszlám Állam terrorszervezet több száz feltételezett tagja adta meg magát az autonóm iraki Kurdisztán hatóságainak a múlt héten, miután az iszlamisták elveszítették Havídzsa városát – közölte a kurd biztonsági szolgálatok egy névtelenséget kérő tisztségviselője kedden Erbílben

Az illetékes szerint a gyanított szélsőségesek az iraki hadsereg által visszafoglalt Havídzsa felől a kurd pesmerga (fegyveres erők) Kirkuknál húzódó állásai felé menekülő emberek csoportjában vegyültek el. „Mintegy ezer férfi adta meg magát a múlt héten. Azonban nem mindegyikük terrorista” – közölte a tisztségviselő, aki szerint több százan lehetnek köztük az Iszlám Állam tagjai, de ez, mint mondta, csak a meghallgatásokat követően válhat bizonyossá.

Hírdetés

Hisám al-Hasími, az Iszlám Állam ügyeiben járatos bagdadi szakértő szerint a szélsőségesek meneküléséről szóló jelentések azt jelezhetik, küzdő szellemük mélypontra zuhanhatott. „Úgy tűnik, nem hisznek többé ügyükben” – tette hozzá.

Havídzsát október 5-én foglalták vissza az iraki hadsereg és a vele szövetséges síita milíciák. Az Iszlám Állam ellenőrzése alatt csupán egy sáv maradt Irak nyugati határa mentén, benne al-Káim határvárossal és a körülette fekvő régióval.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »