DVD jelent meg minden idők legnépszerűbb erdélyi magyar rockzenekaráról

DVD jelent meg minden idők legnépszerűbb erdélyi magyar rockzenekaráról

Dokumentumfilmeken, koncerteken keresztül mutatja be a csapat történetét a Metropol Group: Fél évszázad Erdély rockszínpadain című DVD, amelyet december 28-án koncerten mutatnak be a budapesti Rockmúzeumban.
„A rendszerváltás előtt, a hatvanas évek végétől a határon túli magyarlakta területek közül Erdélyben tudott kialakulni önállóan működő könnyűzenei színtér zenekarokkal, klubokkal, rádióállomásokkal. Ez néhány elkötelezett, fanatikus embernek volt köszönhető, akik közösségi hálózatot alakítottak ki. 1968-ban ebben a közegben indult el Nagyváradon a Metropol” – mondta az MTI szerint Kovács László, a DVD-t megjelentető Moiras Records vezetője.

A Metropol Group a hetvenes évekre az erdélyi magyar rockzene legnépszerűbb előadójává vált, hard rock zenéjükön nemzedékek nőttek fel, nemcsak Erdélyben, hanem Románia-szerte.

Az együttes önálló, karakteres hard rock hangzást alakított ki, a magyarországi színtérhez (P. Mobil, Piramis) képest lágyabb, countrys beütéssel. Szövegeik jelentős részét lefordították románra és Bukarestben is komoly sikereket értek el. Első nagylemezük, az Égig érhetne az ének 1978-ban jelent meg, ezt további három követte 1987-ig, a csapat aktív korszakának végéig.

A művelődési házak áramellátása akadozott, nem volt benzin, a szállodákban nem fűtöttek, a koncertezés alapfeltételei hiányoztak, a Metropol ezért feloszlott” – idézte fel a lemezkiadó.

Hírdetés

A Metropol Group tagjai Nyugat-Európába és Magyarországra települtek át, a csapat Budapesten alakult újjá a kilencvenes évek elején és több-kevesebb rendszerességgel azóta is léteznek, időnként koncerteznek Magyarországon és Romániában, lemezeik is jelentek meg. A Moiras gondozásában két vinyl és egy CD látott napvilágot a Metropoltól.

A korábbi tagok közül Elekes Csaba, Ráduly Béla és idén januárban Trifán László is elhunyt,

az alapítók közül napjainkra egyedül Virányi Attila (basszusgitár, ének) maradt a Metropolban.

Ő a zenekar vezetője, aki hangmérnökként is részt vett a DVD elkészítésében. Mellette Orbán András (gitár, ének), Szász Ferenc (gitár, ének), Dobos József (gitár, ének), valamint Trendler József (dob) zenél az együttesben.

A zenekarhoz kapcsolódóan az évtizedek alatt több televíziós műsor és dokumentumfilm is készült, ezek a romániai terjesztés nehézségei miatt csak kevés nézőhöz juthattak el. A DVD-n szereplő filmek több nézőpontból is ábrázolják a többek által Metropol-jelenségként is meghatározott zenekar munkáját; a záró fejezetben a tavalyi 50. születésnapi jubileumi budapesti Muzikum-koncerten készült felvételekből látható válogatás. A filmek alkotói: Gödri Ildikó, Boros Zoltán, Villányi Zoltán és Virányi Attila.

A DVD bemutató koncertje a budapesti RAM Colosseumban működő Rockmúzeum termében lesz december 28-án.


Forrás:kronikaonline.ro
Tovább a cikkre »