Duterte kampányának záró mondata: „Felejtsétek el a törvényeket és az emberi jogokat!“

Duterte, Ázsia Trumpja, tromfja!

A Fülöpszigetek választott, nem is akármilyen választás zajlott le a szigetországban, Ázsia egyetlen katolikus többségű országában. A szélsőségesnek kikiáltott Rodrigo Duterte ügyvéd és Davao City milliós nagyváros polgármestere nyerte az államelnöki választásokat. Alelnöke meg Marcos, valamikori keménykezű diktátor, fia lesz!

Ki is ez a Duterte?

A Fülöpszigetek 100’000’000 lakosú ország új államelnöke lett. Lecserélte azt az Benigno Aquino-t, aki màr többször nem is indulhatott a választásokon, s akinek az apja és anyja Marcos elleni puccs szervezésében részt vett. Aquino apját még Marcos halál brigádjai meggyilkolták, miután hazatért az emigrációból, hogy részt vegyen a Marcos elleni államcsapásban. Később Benigno Aquino anyja államelnök lett, majd fia, Benigno is követte öt az államelnöki pozícióban. Uralkodásuk alatt embertelen mérteket öltött a korrupció és a bűnözés.

Rodrigo Duterte 1945-ben született. Jogi pályán dolgozott, majd később Mindanao provincia milliós városában Davao Cityben lett polgármester, mégpedig 3 turnusban összesen, 22 évig. Keménykezű politikusnak számított polgármesterként is. Szemére vetik, hogy titokban halál brigádokat alakított és ezekkel kivégeztetett 1400, mások szerint 1700, bűnözőt. A város az ország legtisztább városa, az autókban a biztonsági öv használata kötelező és a kihágókat szigorúan büntetik. Duterte, amikor nem volt polgármester, akkor a lánya volt az és ö alpolgármester. 2013-tol újra Rodrigo Duterte a polgármester és a fia az alpolgármester. Mondhatni, hogy a város arculatát ők, a Duterte család, alakították. Szigorúan ellenőrzik az autók sebességét, a fiataloknak éjszaka tilos a kimenő!

Ázsia Trumpjának nevezik a médiában.

A jelenlegi elnökválasztáson a Fülöpszigetek Demokratikus Pártja – A Nép Hatalma névű párt jelöltje volt (Partido Demokratiko Pilipino – Lakas ng Bayan, PDP-Laban). Ázsia Trumpjának nevezik a médiában. Lássuk csak miért, mit ígér a választóinak, hogy ilyen biztosan nyerte meg a választásokat?!

Az első 6 hónap alatt 100‘000 bűnözőt fog kivégezni!Ha a parlament gátolni fogja a munkájában, akkor azonnal feloszlatja őket és forradalmi kormányt nevez ki!Újra be fogja vezetni a halálos ítéleteket és kivégzéseket!Az országot decentralizálni akarja, mert így lehet csak hatásosan küzdeni a korrupció, a bűnözés és a Bangsamoro-konfliktus ellen!Megválasztása után 2 éven belül Alkotmányozó Gyűlést fog összehívni-Feloszlatja a parlamentet-Felkér minden tisztségviselőt és tisztet, hogy ajánlják fel a lemondásukat, mert ő minden vonalon új embereket akar kinevezni

Hírdetés

Duterte vulgáris „köpései”

Duterte hírhedté vált a vulgáris „köpéseiről“ is. Mikor Ferenc Pápa Manilában förtelmes forgalmi dugokat okozott, ismerve a pletykákat a Pápa szexuális előéletéről, a Pápát a nyilvánosság elött Kurvafattyunak nevezte!

Egy ausztrál misszionárius nő Davao Cityben csoportos nemi erőszak és végül gyilkosság áldozata lett, Duterte a kampánya során kijelentette, hogy „nagy kár, hogy erre a szép nőre nem őt, mint polgármestert eresztették rá elsőnek!“ Az amerikai és az ausztrál kormány reklamált ebben az ügyben, de Duterte válasza tipikus volt: „A Nagykövetek fogják be a szájukat!“, „Ha megválasztanak államelnöknek ezzel a két országgal megszakítjuk a kapcsolatokat!“

Kampányát ezzel zárta: „Felejtsétek el a törvényeket és az emberi jogokat!“ Rá 2 napra megválasztották!!!

NIF: Követni fogjuk a Fülöpszigetek politikájában a radikális változásokat. Ha 6 hónap alatt valóban kivégez 100’000 bűnözőt, utána jöhet hozzánk, Magyarországra!!! Azt se bánnánk, ha legalább 1 évet ülne! 100 milliós lakosságból kivégez 100 ezret, az a lakosság 0,1%-a. Magyarországon 1 év alatt ha 200ezer bűnözőt végezne ki, az a lakosság 2%-a lenne. Ez még nem azt jelentené, hogy mind kivégezte volna őket. Csak annyit érne el vele, hogy a maradék 2-300ezer megszeppenne és nem merne egy darabig lopni!

Eljött az ideje a globális változásoknak?

El!!!

Dr. Ing. Sebestyén Teleki István

Források: de.wikipedia.org, Frankfurter Allgemeine

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Aktuális, Hírek, Külföld Tagged: durva viccek, Duterte, Trump


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »