Durva vegyi szennyezést tártak fel Magyarországon

Durva vegyi szennyezést tártak fel Magyarországon

A garéi szennyezés a 2000-es évek elején sok botrányt keltett. Ismertté vált, hogy több ezer hordónyi tetraklór-benzol származék van ezen a Pécstől délre eső településen. Akkor a botrányok hatására elszállították a veszélyes hulladékot, ám kiderült: nagyon jelentős szennyezés maradt a helyszínen. Az ügy azóta szinte feledésbe merült.

A Greenpeace akkor kezdett erre a területre is odafigyelni, amikor felmértek 30 jelentős szennyezési ügyet. Kértek is adatokat a Baranya megyei kormányhivataltól, ám a hatóság – mint Simon Gergely, a szervezet regionális vegyianyag-szakértője az InfoRádiónak elmondta – valamilyen okból megtagadta az adatközlést.

Először az adatvédelmi hatósághoz (NAIH) fordultak, majd az állásfoglalás kikérése után mentek bíróságra az ügyben, ahol jogerősen a Greenpeace-nek adtak igazat, megkapták az adatokat.

“Kiderült, hogy igen jelentős szennyezés van Garé térségében és Hidasnál, különösen az előbbi területen.
A kiperelt adatokból látszik, egy 2015-ös mérés során a talajra megadott határérték több mint 28 ezerszeresét találták halogénezett aromás szénhidrogénekből.
Rákkeltő mérgek 5-10 ezerszeresét tartalmazza a talaj is és a talajvíz is. Ez szennyezi Bonyhád vízbázisát, illetve 200 méterre van a tározótól a Bosta-patak, amire szintén veszélyes” – mutatott rá Simon Gergely.

Külön felhívta a figyelmet arra, hogy nagyon mérgező, rákkeltő dioxinok jelenlétét a jegyzőkönyvek szerint nem is mérték a talajvízben mostanában, de ezek létére korábbi mérések már utaltak.
A terület megtisztítását Garé esetében már 1994-ben elrendelték, 2002-ben pedig a hidasi telep esetében is. Közben viszont csődbe ment a Budapesti Vegyiművek is – hátrahagyva például a budapesti Illatos úti szennyezett telepet is.
A cég tehát nem tudta ezirányú kötelezettségeit teljesíteni, pedig több milliárdos kármentesítésre volna szükség. Ilyen kiemelt szennyezés esetén a helyi kormányhivatalnak nincs lehetősége megkezdeni a kármentesítést. E folyamat megindulását az Agrárminisztérium tudná kezdeményezni, valamint kormánydöntés kellene a szükséges pénzalapok biztosításáról. A tárcánál csütörtökön közölték: pénteken adnak írásbeli választ arra, mit terveznek az érintett hulladéklerakók ügyében.

A zöldombudsman közben törvényjavaslattal élt arra vonatkozóan, hogy

a veszélyes anyagokkal dolgozó vállalatok vállaljanak valamilyen formában garanciát,

hogy az esetleges balesetek előfordulásakor ne az állam forintmilliárdjaira kelljen várni.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »