Dúró Dóra: Inkább a Néppárt, mint Magyarország?

Nem érdekel a Fidesz. Csak a hazám érdekel. Felháborító, amit a Néppártban liberális politikusok művelnek. A saját hazájukat tönkretették, a saját népüket elárulták, és kockára tették azt is, hogy Európa egyáltalán megmaradhat-e kereszténynek. Jobb lenne, ha a saját házuk táján söprögetnének. Nincs ahhoz közük, hogy a mi hazánkban milyen egyetem működik. Persze beszédes, hogy éppen Soros egyetemének ügye fáj nekik.

Az, hogy kizsigerelik a magyar munkavállalókat, akik töredékét keresik annak, amit a nyugatiak, az nem fáj.

Az, hogy az EU-csatlakozásunk tönkretette például a magyar cukoripart, és éppen ők tudtak így piacot venni maguknak, az nem fáj.

Az, hogy a magyarok silányabb minőségű élelmiszert kénytelenek fogyasztani ugyanattól a gyártótól, az nem fáj. De a „fejlett nyugatnak” nem fájt a demokrácia sárba tiprása 1956-ban sem. Napestig sorolhatnánk a kettős mércét, az igazságtalanságok tömkelegét, amiért a Fidesz nyugati liberális barátainak csendben kéne lenni. Az ő felelőtlen, bevándorláspárti politikájuk miatt fognak eltűnni nemzetek néhány éven belül. Nekünk nem lehet ez a sorsunk, ebből mi nem kérünk.

Azt szeretném, ha Magyarországnak olyan miniszterelnöke lenne, aki ezekért az ügyekért kész vállalni akár a kizárást is egy liberálisokkal teletömött politikai pártcsaládból.

De nem ilyen van.

Hírdetés

Orbán Viktor látványosan visszavonulót fújt, kompromisszumot kötött kontinensünk romba döntőivel. Sokat hangoztatott és plakátokon, médiában harsogott hazafisága egy bizonyos szint után nem érvényes.

Inkább néppárti, mint hazafi. Most világosan látszik tehát, hogy miért van szükség a Mi Hazánkra: az egyesült balliberális tömb élen jár Magyarország elítélésében, míg a Fidesz uram-bátyám rendszere megalkuszik az ellenséggel.

Ha a Mi Hazánk mandátumot szerez az EP-választáson, mi nem fogunk. Tisztán a magyar érdekeket tartjuk szem előtt minden esetben, és a lehető leghatározottabban kikérjük magunknak, hogy akár szocialista, akár néppárti brüsszeli bürokraták beleszóljanak a magyar emberek életébe.

Látjuk, mit kaphatunk tőlük: most a bevándorlást, 1956-ban a cserbenhagyást. Ebből nem kérünk.

Magyarország a magyaroké!

facebook


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »