Dúró: bevezetnénk a szegregációt, elvennénk az írni-olvasni nem tudók szavazati jogát

Dúró: bevezetnénk a szegregációt, elvennénk az írni-olvasni nem tudók szavazati jogát

A Magyar Gárda feloszlatása után a Mi Hazánk Mozgalom betiltását kezdeményezte az ORÖ, ezért fognak aláírásokat is gyűjteni. Mindezt valójában azért teszik, mert a Mi Hazánk az egyetlen párt, amely leállítaná az ún. romaintegrációs programok finanszírozását, az iskolákban bevezetnénk a szegregációt, valamint elvennénk a szavazati jogot az írni-olvasni nem tudóktól – közölte mai sajtótájékoztatóján Dúró Dóra. Alább a folytatás.

A fehérgalléros cigánybűnözés melegágya az ORÖ, amelynek szintén felelőssége, hogy a magyar-cigány együttélés továbbra is feszültségekkel terhelt. Az elmúlt évtizedekben ezermilliárdokat költöttek el a kormányaink ún. felzárkóztató programokra: mindez feneketlen kútként nyelte az adófizetők pénzét, míg előrelépés nem történt. A Mi Hazánk Mozgalom ezért leállítaná ezek finanszírozását, és például a közbiztonság megerősítésére, a csendőrség felállítására költené, illetve az oktatási szegregáció megteremtésére ezeket az összegeket. Tudjuk, hogy ez sérti a cigány vezetők érdekeit, ezért akarnak bosszút állni a Mi Hazánkon.

Hírdetés

Gyöngyöspata esetében is egyedüli pártként képviseli a Mi Hazánk, hogy normális esetben a magyaroknak járna kártérítés, hiszen valójában azok a családok az áldozatok, akiknek el kellett vinniük másik településekre a gyerekeiket, hogy biztonságban és normális körülmények között tanulhassanak. A Mi Hazánk szerint azokat kellene kiemelni az osztályokból, akik képtelenek a közösségi szabályok betartására, és nem a tisztességes családoknak kellene menekülniük. Ez pedig úgy lehetséges, ha bevezetjük a szegregációt az iskolákban. És bár ezt nem etnikai alapon képzeljük el, ám Gyöngyöspata fényében különösen nyilvánvaló, hogy ezzel a kártérítés lehetőségétől is elesnének a cigányok, de a társadalmi igazságosságot valójában ez jelenti.

A Mi Hazánk szerint nem társadalmi szervezeteket kell feloszlatni, hanem meg kell vonni a szavazati jogot azoktól, akik írni-olvasni sem tudnak. Az ország vezetőinek kiválasztása olyan felelős döntéshozatali képességet igényel, amelyet tájékozódás nélkül nem lehet meghozni. Persze ez is sérti azoknak az érdekeit, akik a cigányságra olyan rétegként tekintenek, akiknek a szavazatait nagy számban meg lehet vásárolni. A társadalmi igazságosságot azonban itt is csak a Mi Hazánk képviseli.

Az ORÖ fenyegetőzése ellenére sem hátrálunk meg: fenntartjuk követeléseinket, és a tisztességesen dolgozó többség érdekeit képviseljük. Bármilyen eljárásnak állunk elébe, ahogy a mentelmi jogomról is lemondtam, miután a rendőrség két eljárást is indított ellenem, épp a Deák téri gyilkosság áldozataira történt kegyeleti megemlékezésünk miatt. Önmagában az Országos Roma Önkormányzat előtti megemlékezésen való részvételem miatt ötszázezer forintig terjedő pénzbírsággal fenyegetnek, de mivel a Facebook-oldalamon is közzétettem egy felhívást, a halmazati büntetés több is lehet.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »