Ďurka nyomozó visszatérhet a szolgálatba, a bíróság szerint Šutaj Eštok törvényt sértett Hegedűs Norbert2025. 11. 19., sze – 10:49
A Közigazgatási Bíróság megsemmisítette a belügyminiszter tavalyi határozatát, amellyel Matúš Šutaj Eštok ideiglenesen felfüggesztette Pavol Ďurka nyomozót a szolgálatból. A testület kimondta: a miniszter megsértette a törvényt, Ďurka pedig visszatérhet a munkájához.
A nyomozó jelenleg a Nyitrai Járási Rendőrkapitányság állományában szerepel, és a határozat kézbesítése után ismét szolgálatba kell állítania őt a rendőrségnek.
Bíróság: a puszta gyanúsítás nem elég a felfüggesztéshez
A bíróság indoklásában hangsúlyozta, hogy egy rendőr elleni büntetőeljárás vagy gyanúsítás önmagában nem szolgálhat alapul a szolgálatból való eltiltáshoz. Ehhez azt is bizonyítani kell, hogy az érintett hivatalban maradása veszélyeztetné az állami szolgálat fontos érdekeit – ám erre az eljárás során nem került sor.
A szenátus kiemelte: a miniszternek kötelessége lett volna kikérni a Bejelentővédelmi Hivatal hozzájárulását, mivel Ďurka hivatalosan védett bejelentői státusszal rendelkezik. Ez azonban nem történt meg, ami szintén törvénysértésnek minősül.
Kapcsolódó cikkünk
Matúš Šutaj Eštok belügyminiszternek bocsánatot kell kérnie hat rendőrtől, köztük Ján Čurillától, amiért korábban kijelentéseiben a maffiózó Mikuláš Černákhoz hasonlította őket.
A bíróság döntése értelmében mindegyiküknek 15 ezer euró kártérítés jár, vagyis a miniszternek összesen mintegy 90 ezer eurót kell kifizetnie, plusz a kamatokat.
A belügyminiszter nemcsak Čurilla, hanem Pavol Ďurka, Štefan Mašin, Milan Sabota, Róbert Magula és Branislav Dunčko felé is bocsánatkéréssel tartozik.
A rendőrök még korábban pert indítottak a miniszter kijelentései miatt, ám Šutaj Eštok négy hónapon keresztül nem reagált a keresetre. A mulasztás következtében a rendőrök jogerős ítéletet értek el – hívta fel a figyelmet az őket képviselő ügyvéd, Peter Kubina. Mint mondta, az ítélet immár végrehajtható, és a végrehajtó már zárolta is a miniszter bankszámláját.
Kubina a bejegyzésében kiemeli, hogy ezt a pénzt Šutaj Eštoknak a saját vagyonából kell kifizetnie, nem pedig az államéból, mivel a kereset fizikai személyként, és nem a Belügyminisztérium ellen irányult.
“Ez nagy erkölcsi elégtétel, amely segít ezeknek a becsületes, törvénytelenül félreállított rendőröknek átvészelni a szolgálaton kívüli időszakot” – írta az ügyvéd.
Kubina szerint a döntés végrehajtásának halogatása csak tovább növelné a költségeket. A miniszternek ugyanis a késedelem miatt kamatokat is kell fizetnie, emellett állnia kell az esetleges végrehajtási eljárás költségeit is.
Kapcsolódó cikkünk Pozsony |
Több mint négy éve tart az eljárás a NAKA-nyomozók, Ján Čurilla és társai ellen, akik korábban a legnagyobb korrupciós ügyeket vizsgálták. Letartóztatásuk óta több vádemelési javaslat is született ellenük, de ezek többségét később alaptalannak nyilvánította az ügyészség. Legutóbb a Branislav Dunčko és Róbert Magula elleni büntetőeljárást szüntette meg a kerületi ügyészség.
Čurilláék korábban olyan korrupciós ügyeket vizsgáltak, mint a Tisztítótűz, az Isten malmai vagy a Júdás. Ezekben az ügyekben olyan nevek merülnek fel, mint Norbert Bödör, Tibor Gašpar (Smer), a parlament alelnöke, Dušan Kováčik korábbi speciális ügyész vagy Milan Lučanský, volt országos rendőrfőkapitány.
A letartóztatás óta a rendőrök neve újra és újra előkerül a rendőrségi felügyeleti szervek akciói során, illetve politikai sajtótájékoztatókon:
a belügyminiszter, Matúš Šutaj Eštok (Hlas) például „cowboyoknak” és „gazemberek bandájának” nevezte őket
– tájékoztatott a SME.
Az utóbbi hetekben úgy tűnik, több olyan ügyben is kezd elakadni, amelyben Čurilláékat meggyanúsították. Peter Kubina ügyvéd szerint a Veritas nevű felügyeleti nyomozócsoport, amely Čurilláék ügyeivel foglalkozott, széthullott, és a vádemelések sorra összeomlanak. Úgy véli, az ellenük folyó eljárások politikailag motiváltak, és a hatalom bosszúját szolgálják.
Az érintett rendőrök jelenleg felfüggesztés alatt állnak, munkaidejükben otthon kell tartózkodniuk, minimálbért kapnak.
Kubina szerint újabb vádemelések várhatók, hogy leplezzék a korábbi kudarcokat és eltereljék a figyelmet a kormány népszerűtlen intézkedéseiről.
Úgy látja, a rendőrség belső ellenőrzési osztályán dolgozók lelkesedése is csökken, ami akadályozhatja az eljárások folytatását.
Dunčko és Magula ellen újabb vádakat ejtettek
Az ügyészség megszüntette a volt NAKA-nyomozók, Branislav Dunčko és Róbert Magula elleni eljárást, akiket azzal vádoltak, hogy 2019-ben hamis információk alapján kértek lehallgatásokat, és ezzel félrevezették a bírót. A rendőröket igazságszolgáltatás akadályozásával és hatáskörrel való visszaéléssel gyanúsították, de az ügyet ejtették. Ez már a Čurilla köréhez tartozó rendőrök elleni több megszüntetett ügy egyike. Dunčko és Magula azonban továbbra sem térhetnek vissza dolgozni, mert egy másik eljárás még folyamatban van ellenük.
Folyamatban lévő ügyek
Jelenleg két eljárás van még folyamatban a Čurilla-csoport tagjai ellen. Még 2024 júliusában gyanúsította meg a rendőrség belső ellenőrzése Ján Čurillát, Pavol Ďurkát, Ľubomír Daňkót (volt NAKA-főnök) és Michal Šúreket (volt különleges ügyész). A vád szerint a rendőrök ún. technikai dossziékat használtak a nagy ügyek vizsgálatakor, hogy előnyhöz jussanak az eljárásokban, és eltitkolják a tanúk vallomásait a védelem elől.
A vádlottak szerint azonban az ilyen dossziék bevett gyakorlatnak számítanak, ezekben gyűjtik a tanúk vallomásait, mielőtt azokat külön ügyekre bontják. A főügyész korábban ideiglenesen felfüggesztette Šúreket, de ő 2025 februárjában visszatérhetett a munkába.
Jelenleg a vádlottak a Főügyészség döntésére várnak. Abban bíznak, hogy a vádat a 363. paragrafus alapján megszüntessék.
A második folyamatban lévő eljárás Dunčko és Magula ellen folyik. A két nyomozót 2025 júniusában gyanúsították meg. A vád hatalommal való visszaélés és az igazságszolgáltatás akadályozása. Maguláék ügyvédje, Kubina panaszt nyújtott be az ügy kapcsán. Jelenleg a panasz elbírálására várnak.
Kapcsolódó cikkünk
A Ján Čurilla körül csoportosuló rendőrök beperelték Robert Fico miniszterelnököt és Tibor Gašpart, a parlament alelnökét – számolt be róla az Aktuality portál. Čurillaék több tízezer eurós kártérítést követelnek. Szerintük a Smer politikusainak nyilatkozatai túllépték a tűréshatárt.
Tibor Gašpar parlamenti alelnök nyilvánosan azt állította, hogy Čurilláék felelősek emberek tucatjainak haláláért. Robert Fico kormányfő pedig egyenesen terroristához hasonlította Ján Čurilla rendőrt. A Čurilla-körhöz tartozó rendőrök szerint ez már túl van minden határon, ezért most személyiségvédelmi pert indítottak Fico és Gašpar ellen.
A miniszterelnök idén áprilisban a parlamentben esett neki látványosan a volt rendőrtisztnek, az SaS képviselője, Ondrej Dostál kérdésére reagálva.
Fico egyenesen őrültnek nevezte ekkor Čurillát, végül pedig ahhoz a merénylőhöz hasonlította, aki tavaly rálőtt.
Ján Čurilla korábban az Aktuality.sk Na rovinu című műsorában is azt mondta, hogy a miniszterelnök támadásai túlmentek a józan ész és az illem határain, ezért bíróság elé viszi az ügyet. Most be is nyújtotta a keresetet személyiségi jogainak védelme érdekében, és bocsánatkérést, valamint 20 ezer euró nem vagyoni kártérítést követel tőle.
Tibor Gašpart is perbe fogják. Ő szintén áprilisban vádolta meg nyilvánosan Čurilláékat. Akkori sajtótájékoztatóján egy listát mutatott be olyan személyekről, akiket korábban eljárás alá vontak, és akik állítólag a szóban forgó rendőrök miatt vesztették életüket.
„Ők a Čurilla-csoport működésének áldozatai”
– jelentette ki Gašpar, egyúttal azt hangoztatta, hogy nyomást gyakoroltak a gyanúsítottakra, ami öngyilkosságba hajszolta őket.
Hasonló pert indítottak korábban Boris Kollár ellen is. Ő volt az első, aki 2021 tavaszán a „Čurilla-féle maffia“ kifejezést használta a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) nyomozóira. Egy nem jogerős bírósági ítélet szerint a Sme rodina elnökének 50 ezer eurót kell fizetnie Čurillának, és nyilvánosan bocsánatot kell kérnie.
Matúš Šutaj Eštok ugyanakkor továbbra is kiáll a Čurilla-nyomozócsoport tagjairól tett korábbi kijelentései mellett. Azt mondta, munkaköri leterheltsége miatt a Slovensko.sk oldalon levő elektronikus postaládáját gyakorlatilag nem használja, és szerinte a bíróságnak más úton is értesítenie kellett volna őt. A miniszter a közösségi médiában reagált a nyomozók ügyvédjének bejelentésére.
„Mindennek a teteje, hogy nem is igyekeztek más módon megállapítani, van-e tudomásom a bírósági eljárásról. És egyáltalán nem érdekelték az én érveim. Mindenki tudja, hogy belügyminiszterként hol tartózkodom, azt is, hogy pártelnökként hol, és hogy hol lakom” – jelentette ki Šutaj Eštok.
Azt is leszögezte, nem kérdőjelezi meg a jogállam működését és a bíróságok függetlenségét.
Šutaj Eštok kijelentette, nem volt lehetősége elmondani a saját álláspontját a bírósági eljárás során, és ha erre sor kerülhetett volna, a bíróság másképp látná az ügyet. „Megismétlem, hogy kitartok a kijelentéseim mellett, és minden jogi eszközt kihasználok, hogy megváltoztassam ezt a kétes bírósági döntést. Megfélemlíthetnek, büntethetnek a véleményem miatt, de a meggyőződésemet nem vehetik el” – tette hozzá.
(dennikn, aktuality, tasr)
A minisztérium még fellebbezhet
A Belügyminisztérium panaszt nyújthat be a Legfelsőbb Közigazgatási Bírósághoz, ám ez nem halasztó hatályú: Ďurkának az ítélet kézbesítését követően vissza kell térnie a szolgálatba.
A felfüggesztés ügyében 2023 októberében született döntés, néhány nappal azt követően, hogy Šutaj Eštok elfoglalta miniszteri posztját. (dennikn)
Kapcsolódó cikkünk
Ján Čurilla és Pavol Ďurka rendőrök elbukták a jogellenes fogva tartásuk miatt benyújtott kártérítési pert, miután a Pozsonyi IV. Városi Bíróság elutasította a keresetüket – erősítette meg Peter Kubina, Čurilláék jogi képviselője.
Beata Farkašová bírónő azzal indokolta döntését, hogy a per túl korán került a bíróság elé, mivel a büntetőeljárásuk még folyamatban van.
Čurilláék fellebbeznek az ítélet ellen.
Az igazságügyi minisztérium már a kereset benyújtása előtt elismerte a jogellenes határozatot és a kártérítési igény megalapozottságát, valamint mindkettőjüktől bocsánatot kért, és fejenként 52 euró kártérítést fizetett nekik – tette hozzá Kubina. Eredetileg azonban 40 ezer, illetve 38 ezer eurós kártérítést követeltek.
(Denník N)
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


