Duray Miklós születésének 80. évfordulója meghatározta a SZAKC egész éves tevékenységét

Duray Miklós születésének 80. évfordulója meghatározta a SZAKC egész éves tevékenységét

Elnökségi, felügyelő bizottsági tagok, tagszervezeti vezetők részvételével zajlott a Szövetség a Közös Célokért társulás soron következő közgyűlése 2025. november 21-én a búcsi Karkó pincészetben.

További elfoglaltságai miatt elsőként Gubík László, a SZAKC volt elnöke, jelenleg a Magyar Szövetség párt országos elnöke köszöntötte a résztvevőket. Mint mondta, a Szövetség a Közös Célokért és a Magyar Szövetség még Királyfiakarcsán fogadta meg a két szervezet közötti együttműködés, a szövetség erősítését. „Az, amit a Magyar Szövetség a politika színterén kemény, kegyetlen, olykor könyörtelen világában ki kell, hogy taposson a felvidéki magyarságnak, annak társadalmi pillére, társadalmi támasza a hálózatépítésben a Szövetség a Közös Célokért társulás” – húzta alá.

Ezt követően Hideghéthy Andrea ügyvezető igazgató tevékenységi beszámolójában az idei évben megvalósított projektek, rendezvények felsorolása mellett kiemelte, Duray Miklós születésének 80. évfordulója meghatározta a SZAKC egész éves tevékenységét 2025-ben. Síremlékét, Gáspár Péter és Mag Gyula szobrászművészek alkotását október 8-án avatták fel a losonci temetőben, amelyet a magyar kormány támogatása mellett közadakozásból emeltek.

Az elmúlt egy évben teljesített feladatokról felsorolás szintjén tett említést, „annak ellenére, hogy szinte mindegyik megérdemelné, hogy részletesen mutassam be” – fogalmazott.

A közösségépítő feladatok közül kiemelte a Házasság hete rendezvénysorozatot, amely négy helyszínen valósult meg. Az Emeljük a gyereket a magasba! című  rendezvénysorozat 2025-ben 13 felvidéki helyszínen valósult meg, melynek során 627 gyereket emeletek a magasba. Ezek mellett közösségépítő kezdeményezéseket tartottak advent idején és húsvétkor. Megtartották éves tanácsülésüket, konferenciákat, civil információs napot szerveztek. Folytatódott a közös munka a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségével is. Pozsonyban, a városi kulturális napok keretében szervezték meg a Duray 80 szimpóziumot, amelynek folytatását Nagykaposon, december 4-én tartják meg a Nagykapos és Vidéke Kht.-val.

Megjegyezte, a Jókai-emlékév kapcsán egy új területen próbálták ki magukat – Ismeretlen ismerős címmel 6 részes podcastsorozatot indítottak. Gömörben a vándorbölcső-átadási ünnepségek szervezésében vettek részt. Elindítottak egy új sorozatot 4 helyszínen Az orvos műhelyében címmel, amit később bővíteni szeretnének más hivatások kapcsán.

Állandó feladataikról szólva elmondta, továbbra is működtetik a Felvidéki Lelki Elsősegély Telefonszolgálatot és a Felvidék.ma hírportált. A Felvidék 13 városában vannak jelen az irodahálózatukkal, ahová a magyarigazolványok ügyintézése és közösségi ügyek mellett pályázati tanácsadásért is fordulhatnak a felvidéki magyarok. Minden hónapban saját eszközeikkel és munkatársukkal közvetítik az első szerdai szentmiséket Esterházy János boldoggá avatásáért Alsóbodokról.

Terveikkel kapcsolatban kiemelte, 2026-ban a SZAKC megalapításának 25. évfordulója és a Felvidék.ma működésének 20. évfordulója lesznek kiemelkedő események. Megköszönte az alapító tagszervezeteink mellett a teljes tagságnak, hogy a saját tevékenységük mellett nem feledkeznek meg „a közös céljainkról sem, és együtt ilyen eredményeket tudunk elérni” – fogalmazott Hideghéthy Andrea ügyvezető igazgató.

Majd Losonszky Margit gazdasági igazgató tartotta meg a szervezet gazdasági tevékenységéről szóló beszámolóját.

Somogyi Alfréd, a SZAKC elnöke beszámolójában annak a véleményének adott hangot, hogy csakis annak a tevékenységnek van értelme, ami visszatükrözi az isteni elképzelést, mely szerint a megteremtett ember művelje és őrizze az ő életterét. „A Szövetség a Közös Célokért egy olyan közösség, melynek tagjai – végső soron a szervezeteken keresztül az elkötelezett emberek – ezt a művelést és az őrzést végzik a szülőföldünkön,  a Felvidéken” – fogalmazott. Szólt a magyar kisiskolákat fenyegető aktuális veszélyről és felhívta a figyelmet a Pedagógusszövetség által indított petícióra a 250 fő alatti iskolák anyagi diszkriminálása ellen.

Hírdetés

Somogyi Alfréd gratulált Kiss Beátának, a Csemadok új elnökének, köszönetet mondva Bárdos Gyula eddigi elnöknek mind a csemadokos, mind a közéleti és politikai szerepvállalásáért. A külkapcsolatokról szólva elmondta, a magyarországi és a Kárpát-medencei partnerekkel kialakított együttműködés idén is gyümölcsöző volt. Kiemelte, az év elején a SZAKC megszervezte a jelöléseket és tanácsadással segítette a választást a szlovák kormány kisebbségi tanácsába. „A kamara magyar részében 7 helyünk van, s ide a SZAKC tagszervezetei által jelölt képviselők kerültek be. Idén két alkalommal is lehetőség volt európai szervezetek képviselőivel találkozni nemzetiségi kérdésekben” – említette meg. A nemzetiségi kormánytanács kapcsán még elmondta, hogy a testület most fogadta el a nemzeti kisebbségek helyzetéről szóló 2023-24. évi jelentést, ami ezután kerül majd a kormány elé.

„Ebben az évben a legfontosabb ügyünk Duray Miklós síremlékének az elkészíttetése volt. Köszönöm mindazoknak, akik bármilyen módon is hozzájárultak ahhoz, hogy október 8-án, a losonci református temetőben megtörténhetett a síremlék leleplezése. Az anyagiak biztosításáért pedig köszönet Magyarország Kormányának, s annak a további 203 magán- és jogi személynek, aki fontosnak tartotta, hogy hozzájáruljon ehhez a kezdeményezéshez” – számolt be az elnök. Mint mondta, Magyarország Kormánya 10 millió forinttal, 24 521 euróval támogatta az emlékjel elkészülését, a SZAKC által kezdeményezett közadakozás során pedig 26 600 euró gyűlt össze. Ennek kapcsán megjegyezte, a hazug, alaptalan vádakkal szemben megtették a kellő lépéseket, „hiszen mi nem vagyunk senkinek a kapcarongya” – mondta.

A jövőképet érintve beszámolt arról is, hogy idén elkezdődött egy olyan terv megvalósítása is, ami közvetlenül hatással lehet a felvidéki magyar közösségekre. „Egy hálózatépítő, közösségerősítő munkát kezdtünk el a régiókban, ahol a segítőink jelen vannak és megpróbálják összekapcsolni azokat az embereket és szervezeteket, akik eddig is sokat tettek a közösségünkért és ma is így gondolkodnak” – fogalmazott. Kijelentette, a rendszerváltás óta eltelt több mint három évtized bebizonyította, nincs természetes szlovák partnerünk, aki a startvonaltól a célvonalig őszinte mosollyal és partneri kézfogással jönne velünk. „Nekünk konkrét ügyekben kell megtalálnunk a szlovák támogatóinkat. De, hogy legyenek partnereink, ahhoz nekünk erősnek kell lennünk. A felvidéki magyarság rendelkezik a legerősebb regionális beágyazottsággal. Akkor ezen dolgoznunk kell és építeni erre a pillérre. Ezért kezdtünk bele a civil hálózaterősítésbe” – mondta.

Megemlítette a KultMinor igazgatójának idei „mutyis” megválasztását, a kulturális tárcához kötődő személycseréket, a középiskolák „úgynevezett” racionalizációját, aminek kapcsán egymásnak ugrottak az érintett magyar tantestületek, most meg a kisiskolák felszámolásán dolgoznak – ez nem lesz jobb a jövőre nézve, fűzte hozzá. „Nemcsak védenünk kell az életterünket, hanem minden erőnket összeszedve vissza kell tágítanunk a beszűkült életterünket. S ha szabad egy fontos konkrétumot megjegyeznem, akkor a szövetségünk egyik rövid távú, de közös célja kell, hogy legyen a magyar parlamenti képviselet biztosítása a pozsonyi törvényhozásban. Ennek a célnak az elérése érdekében nemcsak a Magyar Szövetségnek kell odatennie magát, hanem a cserkészeknek, a pedagógusoknak, a szülőknek, a Csemadoknak, nekünk, a SZAKC-nak és minden tagszervezetünknek” – jelentette ki a SZAKC elnöke.

A közgyűlésen a hozzászólások során Mézes Rudolf, a Szlovákiai Magyar Szülői Szövetség elnöke a mohácsi vész 500. évfordulójáról való megemlékezésre hívta fel a figyelmet. Farkas Iván a Magyar Szövetség képviseletében köszönte meg a gyümölcsöző együttműködést a szervezettel, majd megyei képviselőként és polgármesterként az egyre inkább romló demográfiai változásokról szólt, amelyek nagyban befolyásolják az oktatási intézményeink sorsát.

Fekete Irén, az SZMPSZ elnöke a kisiskolákat fenyegető új finanszírozási kormányrendelet-javaslat ellen indított petícióról szólva elmondta, 7500 aláírással ma már leadták azt a hivatal iktatójában. Beszámolt az oktatáspolitikai műhely munkájáról, amelyről ITT olvashatnak bővebben.

A közgyűlésen jelenlévő Tóth László nemzetpolitikai államtitkár hozzászólásában úgy fogalmazott a magyar kormány vállalásairól, hogy azt nem adják alább a jövőben sem. Az elhangzottakra reagálva elmondta, látták a nyelvtörvény módosításával kapcsolatban zajló folyamatokat, a Felvidék megnevezés kapcsán a hatósági eljárásokat, az iskolákat érintő változásokat. „Tudunk róluk, látjuk” – fogalmazott, hozzátéve, a felvidéki magyarok is számíthatnak a magyar kormány támogatására.

Végezetül Somogyi Alfréd még beszámolt arról is, hogy a közadakozásból megmaradt tízezer eurót Duray Miklós tárgyi és szellemi hagyatékának rendezésére szánják. Ennek kapcsán megjegyezte, a közeljövőben szeretnék létrehozni a Duray Miklós Alapítványt – a struktúra kidolgozás alatt áll, tette hozzá.

A SZAK közgyűlésének napirendi pontjai között szerepelt a szervezet tevékenységi és gazdasági beszámolója, valamint az ellenőrző bizottság jelentése, illetve előterjesztették a 2026. évi költségvetést, amelyet a tagok elfogadtak. A SZAKC és tagszervezeteinek közgyűlésén megemlékeztek a felvidéki magyar színjátszás nagy alakja, Dráfi Mátyás Jászai Mari- és Kossuth-díjas színművész októberi haláláról is.

A közgyűlést követően került sor a Pogány Erzsébet-díj ünnepélyes átadására, majd az azt követő fogadásra.

A szerző felvételei

Szalai Erika/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »