A nemzeti közösségek jogainak védelmekor Duray Miklós nem csak a csehszlovákiai magyar nemzetrészre gondolt. Egyetemes jogról lévén szó meggyőződése volt, hogy a magyarság számbeli súlyát úgy kell felhasználni, hogy az az egykori szövetségi Csehszlovákia minden kisebbségének hasznos legyen. Az elképzelés nem maradt a magasztos eszme szintjén, hanem annak gyakorlati megvalósításaként az egykori szövetségi állam északi területein létrejött a Duray alapította Együttélés politikai mozgalom lengyel tagozata.
Olvasóink valószínűleg csodálkozva olvassák, hogy az Együttélés lengyel leágazása Coexistentia – Együttélés – Wspólnota néven mind a mai napig létezik, és nemcsak formálisan, a nevében, hanem egy politikai mozgalomtól elvárható teljes aktivitással.
A hírt Gyurcsík Ivántól, Duray Miklós egykori közeli munkatársától kaptam, s magam is kellemesen meglepődtem.
Gyurcsík, aki az Együttélés egyik alapítója és a mozgalom vezető titkára volt, nyomban fel is ajánlotta, hogy a Magyar7 olvasóinak a tájékoztatására szívesen megszervez egy riportutat a távoli Sziléziába, a csehországi Együttélés vezetőihez.
Mondanom se kell, hogy lapunkat érdekelte a lehetőség, hiszen az egykori Csehszlovákia, amelynek a létezésekor az Együttélés megalakult, éppen most harminc éve szűnt meg létezni. A szlovákiai Együttélés is egyre inkább már csak az egykori tagok és a politikatörténet iránt érdeklődők emlékezetében él tovább, hiszen megszűnte 25 éve tény; s negyed évszázada már, hogy társalapítóként feloldódott az azóta már szintén metamorfózison átesett Magyar Koalíció Pártjában (MKP).
Az egykori vezető titkárral autóba ültünk, hogy egy fényes, de hideg januári napon ellátogassunk Jablunkovba és Český Těšínbe egy találkozóra Stanislaw Gawlikkal és Wladislaw Niedobával, akik kezdetektől fogva ott álltak a párt csehországi megalakulásánál.
Az előkészítő tárgyalásokat annak idején éppen Gyurcsík Iván vezette. Ő volt az, aki a kezdetek kezdetén felkereste a lengyel „Csemadok”, a PZKO akkori vezetőjét, Edwin Macurát, hogy ismeretlenül elmondja, Pozsonyból magyarként üzenettel jött: hozzanak létre közösen – magyarok, lengyelek és más csehszlovákiai nemzeti kisebbségek egy közös politikai mozgalmat. Macura nem sokat teketóriázott, és Stanislaw Gawlikkal pár nap múlva leautózott Pozsonyba. A javaslat megfogant, a válasz pozitív volt, s párhuzamosan elkezdett dolgozni a két országrész saját nyelvén nevezett Együttélése.
Azt már a mostani találkozón tudom meg, hogy a lengyelek igyekezete annyira buzgó volt, hogy a cseh Együttélés, ha csak napokkal is, de korábban került hivatalos bejegyzésre, mint a nagyobb, szlovákiai testvére. Ezzel a Duray Miklós által megálmodott projekt mindkét szövetségi államban jelen lehetett. Erre nagyon kevés párt lett volna képes azokban az években.
Az első szabad választások (1990) során listájukról nemcsak magyar, hanem lengyel parlamenti képviselő is bekerült a Szövetségi Gyűlésbe. Tegyük hozzá, a lengyelek akkori alacsony száma Csehországban ezt talán még akkor sem tette volna lehetővé, ha mindegyikük a Wspólnota listájára szavaz. Bejött viszont Durayék zseniális ötlete, hogy a velem szemben ülő Wladislaw Niedoba a magyar választók által sűrűn lakott nyugat-szlovákiai választókörzetben induljon. Niedoba a kampányban is aktív volt, és most is mosolyogva emlegeti, hogy milyen jól szót tudott érteni a magyar választókkal… főleg, ha a lengyel–magyar barátságot említve koccintott velük. A következő választásokon (1992) pedig a már említett Stanislaw Gawlik jutott be hasonló módon, a töredékszavazatokat is kihasználva a prágai parlamentbe.
Gawlik egyébként a megalakulástól fogva alelnöke volt a szlovákiai Együttélésnek is, és tisztelettel mondja, hogy a nyelvi akadályok ellenére a magyar párttársak akár tolmáccsal, akár közös nyelvet használva, de mindig szót értettek vele.
Gawlik a prágai parlamentben mintegy a frakció titkáraként is dolgozott, így közelebbi tapasztalatot is szerezhetett Durayról, akinek elsősorban éleslátását és vidám természetét emelte ki.
A szövetségi Csehszlovákia 1993-as felbomlása a közös párt végét is jelentette, s ahogy írtuk, a szlovákiai Együttélés 1998-tól önálló pártként megszűnt létezni. A csehországi lengyel kollégáikat viszont semmi sem kényszerítette arra, hogy ne folytassák a munkát, így azóta is minden választáson indultak. Tudják, hogy bár a mai napig csehországi magyar tagjaik is vannak, a sok szavazatot hozó szlovákiai magyarság már nem állhat mögöttük, így választási sikert elérni immár szinte lehetetlen. Ennek ellenére mégis úgy gondolják, sokkal több teret és lehetőséget kapnak arra, hogy a közvélemény elé tárják a csehországi kisebbségi közösségek problémáit, köztük a magyarét is, ha elindulnak a választásokon.
Annak sem látták okát, hogy a jól bejáratott névről lemondjanak, vagy változtassanak rajta; sőt, az Együttélés szimbólumát, a piros tulipánt is változatlan formában használják kiadványaikban.
Ami elérhető, az a Český Těšint a lengyel Cieszyntől elválasztó Olza folyó környéki települések önkormányzati helyeinek megszerzése; s ebben sikeresek is. Az Olza ugyanúgy szeli ketté a más-más országokhoz tartozó várost, mint nálunk a Duna Komáromot. Talán ezért is volt olyan világos harminchárom évvel ezelőtt a csehországi lengyel kisebbségnek, hogy a felvidéki magyaroktól érkező üzenet milyen indíttatásból született és miért lényeges.
Kalauzomtól, Gyurcsík Ivántól azt is megtudtam, hogy a rendszerváltás előtt Duray Miklós, az állami útépítő geológusaként a Csacát a lengyelek által sűrűn lakott Jablunkov felé elkerülő utat készítette itt elő.
Szimbolikus, hogy már 1989 előtt is utat épített a lengyel közösségnek, hogy aztán ugyanígy tegyen a kisebbségben élő nemzeti közösségek érdekvédelmével foglalkozó politikusként is. Mi, magyarok és lengyelek, tudjuk, hogy ezek az utak oda-vissza, összeérnek.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2023/4. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
