Dunaszerdahelyi világsiker Cannes-ban: hazai filmesek az első háromban (FOTÓK) Kürthy Judit2025. 07. 11., p – 10:38 Dunaszerdahely |
Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere a városi hivatal nagytermében köszöntötte a Bertók Mátyás vezette „Forgass a Földért!” (Shot4Earth) filmes csapatát, akik nemrégiben Cannes-ban jártak, hogy átvegyék a kisfilmjükért kapott, ezúttal a második helyezettnek járó díjat.
A Szegfű Noel, Esztergályos Dominika és Soós Bertalan alkotta felvidéki csapat Indiát előzte meg a dobogón, míg az élen egy brazil csapat végzett. „Már Amerikában, a Los Angeles-i látogatásunk során sejtettük, hogy az elsők között végzünk” – osztotta meg Bertók Mátyás fotográfus, majd beszámolt a tapasztalatokól, melyeket az utóbbi öt évben a „Forgass a Földért!” projekt keretében szereztek, különös hangsúlyt fektetve a legutóbbi két versenyre. A félévente kiírt megmérettetésen sikerült már több elismerést begyűjteniük, de kétségtelen, hogy az utolsó kettő, a Los Angeles-i és a cannes-i szereplésük az eddigi legnagyobb eredményük.
Megváltoztatja az embert
Ha valaki Cannes-ról beszél, többnyire a vörös szőnyegen vonuló világsztárokra gondolunk elsőként, ám emellett számos más filmes eseményt, versenyt rendeznek ott, például a „Forgass a Földért!” kezdeményezésnek is van ott állomása. Még a korábbi versenyen, Los Angelesben döntöttek úgy a szervezők, hogy Franciaországban is elindítják az első 10 helyen végzett kisfilmet. További kisfilmekkel együtt itt már egy teljesen más zsűri értékelte őket.
Cannes-ba csak olyan filmek juthatnak ki, amelyek már valamelyik másik versenyen is előkelő helyen szerepeltek. Számtalan kisfilmet vetítettek le, itt egy teljesen új zsűri elé kerültek. Los Angelesben világelsők voltak a dunaszerdahelyiek, most pedig másodikok
– osztotta meg Bertók Mátyás, majd hozzátette, hogy a „Forgass a Földért!” kezdeményezés megváltoztatta őt emberileg is, hiszen fontos környezetvédelmi témákat dolgoznak fel. Hájos Zoltán valódi világsikerről beszélt és hozzátette: nagyon hálás a fiatal csapatnak azért, hogy öregbítik a város hírnevét a filmes szakma területén.
Köszönet és lehetőségek
A verseny névre szóló, hivatalos okleveleit Hájos Zoltán polgármester adta át a csapatnak, de még előtte Bertók Mátyás egy bekeretezett térképet nyújtott át neki, amin Hollywood, Los Angeles, New Delhi, Shanghai és további nagyvárosok mellett Dunaszerdahely neve is kiemelt helyet kapott. Miután átadta, elmondta, betartotta korábbi ígéretét: feltette Dunaszerdahely városát a filmes szakma térképére.
Szegfű Noel szeptembertől építészmérnöknek tanul, Esztergályos Dominikát az újságírói szakma érdekli, Soós Bertalan pedig már a szakmában dolgozik, de folyamatosan képzi magát. Bertók Mátyás elmondta, hogy a Pécsi Tudományegyetem támogatja jelentkezésüket a filmes szakra, szívesen látná őket hallgatóik közt. Hájos Zoltán kérte őket, hogy ne hagyjanak fel a filmforgatással, ismételjék meg ezeket a remek eredményeket. Hozzáfűzte, hogy felterjeszti őket a városi díjak egyikére is, amit minden bizonnyal megszavaz majd a városi képviselő-testület.
A film abszurditása megkapó
Szegfű Noel, a kisfilm rendezője elmondta, hogy témájuk a vízszennyezés volt. A verseny kikötése, miszerint nem használhattak profi kamerákat, csak mobiltelefont, nem könnyítette meg a dolgukat.
Nagyon szeretek a fénnyel játszani és ezzel megadni az atmoszféráját annak, amit bemutatok. De a történet is nagyon fontos volt, annak abszurditása
– osztotta meg lapunkkal, majd hozzátette: szerette volna elérni azt, hogy ez a kisfilm a nézők számára könnyen megfejthető és érthető legyen. Ez sikerült is, hiszen egyértelműen rámutat a vízszennyezésre, ami elképesztő gyorsasággal zajlik most is körülöttünk. Szegfű Noel elárulta, hogy a film fő jelenetében szereplő kádas snitteket nagymamájánál forgatták, aki egy ideig érdeklődéssel figyelte az eseményeket, majd mikor meglátta a fekete koszt, ami az egész fürdőszobát ellepi, jobbnak látta inkább magukra hagyni őket.
A különféle helyszínek meglátogatása és a jelenetek felvétele mintegy 12 órát vett igénybe a rendelkezésre álló 24-ből, de így is sikerült hamarabb elkészülniük. A feladatokat megosztva, remek csapatmunkával 20 óra alatt sikerült elkészíteniük a versenydarabot. A zenei aláfestést Szegfű Noel alkotta meg, a szöveget Esztergályos Dominika írta és adta elő, Soós Bertalan pedig a felvételekkel és a vágással dolgozott.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


