Dunaszerdahelyi járásból származó kamaszok bántalmaztak egy 11 éves kislányt Annamajorban

Dunaszerdahelyi járásból származó kamaszok bántalmaztak egy 11 éves kislányt Annamajorban

Gyomorforgató eset borzolja a kedélyeket Felső-Csallóközben és a Szenci járásban. Egy annamajori (Miloslavov) kislányt súlyosan bántalmazott néhány kamasz a helyi szövetkezet udvarán az új év második napján. A čas.sk újságírói helyszíni riportban számoltak be a történtekről.

A portál úgy tudja már a rendőrség is foglalkozik az esettel, hiszen a bántalmazott kislány olyan súlyosan megsérült, hogy kórházban ápolják. A rendőrség tájékoztatása szerint, több, a Dunaszerdahelyi járásban élő, 16 év körüli fiatal, lányok és fiúk vegyesen, magukkal csalták az elhagyatott szövetkezet udvarára a kislányt, alkohollal itatták és a fiúk felpofozták.

Az egészet a lányok vették videóra, akiknek eszükbe sem jutott segíteni a kislányon.

Hírdetés

A lap által megszólaltatott, neve elhallgatását kérő helyi lakos szerint a fiatalok már jó ideje tervezhették, hogy kicsalják a kislányt a szövetkezethez. Ő árulta el a lapnak azt is, hogy a lányok, a fiúk barátnői, videóra vették az egészet. 

Azt nem tudni, a kislány milyen sérülésekkel került kórházba, ugyanis a kórház a hatályos törvények értelmében a szülők beleegyezése nélkül nem adhat bővebb tájékoztatást. A lap információi szerint egyébként a kislány „rendes családból” jön, a szülei dolgoznak, rendezett körülmények között él.

A lap újságírói a helyi önkormányzatnál is jártak. A falu vezetése tőlük tudta meg, hogy mi történt a község határában fekvő telephelyen. A rendőrség, tekintettel az ügy kényes mivoltára, nem adott bővebb tájékoztatást. A további fejleményekről beszámolunk.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »