Dunaszerdahely három napra a diákszínjátszók Párizsa lett – véget ért a Duna Menti Tavasz

Dunaszerdahely három napra a diákszínjátszók Párizsa lett – véget ért a Duna Menti Tavasz

Dunaszerdahely három napra a diákszínjátszók Párizsa lett – véget ért a Duna Menti Tavasz Juhász Katalin2025. 05. 30., p – 13:07

A ma délelőtti díjátadóval véget ért a 49. Duna Menti Tavasz, a Kárpát-medence legnagyobb múltú magyar nyelvű gyermek báb- és színjátszó fesztiválja, amelyet a Csemadok Országos Tanácsa megbízásából rendezett meg a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet. Közeleg tehát a kerek jubileum. 

Idén 25 csoport érkezett, pontosan ugyanannyi, mint tavaly, illetve tavalyelőtt – csak a kategóriánkénti megoszlás volt más. A bábosoknál csupán 6, a színjátszók mezőnyében 19 csoport lépett fel az ország minden részéből, Komáromtól Tiszacsernőig. Öten szerkesztett játékot adtak elő, ezeket külön kategóriaként értékelte a zsűri, de a három nap során felmerült bennük a kérdés, hogy érdemes-e szétválasztani a szerkesztett játékokat és a színdarabokat, mert előbbiekből évről-évre nagyon kevés van.

Színes és színvonalas kínálat

Benes Tarr Csilla színész és drámatanár, a Vekker Műhely tagja tizenötödik alkalommal zsűrizett a Duna Menti Tavaszon, így figyelemmel kísérhette a csoportok fejlődését. Szerinte az idei kínálat rendkívül színes és színvonalas volt. 

A rendszeresen visszajáró csoportoknál érezhető, hogy a rendező-pedagógusok évek óta dolgoznak a gyerekekkel. Mernek formai újításokkal kísérletezni, karaktereket hoznak a színpadon, gyakran improvizálnak, összeszokott csapatként működnek, a témaválasztások és rendezések is egyre bátrabbak.

– jelentette ki.

A színjátszó-zsűri legtapasztaltabb tagja örömmel konstatálta, hogy egyre több pedagógus-rendező indul ki a gyerekek igényeiből, mert érdekli őket, mi foglalkoztatja diákjaikat. „Feldolgoztak olyan témákat is, mint a testvérkapcsolat, a félelem, a szorongás, vagy a generációk közti különbségek és összekötő kapcsok. A gyermek- és diákszínjátszásnak arról is kell szólnia, hogy teret kapjanak a szereplők ötletei. Örültem a népmese-feldolgozásoknak és a szerkesztett népi játékoknak is, amelyeket főleg a legkisebbek, az ovisok hoztak. Látszott rajtuk, hogy értik és szeretik, amit csinálnak.“

A színész-drámatanár hangsúlyozta, hogy a keleti országrészből érkezők számára hatalmas ajándék a hosszú utazással egybekötött dunaszerdahelyi szereplés. 

Szívják magukba az élményeket, megnézik az összes előadást, alig akarnak innét hazamenni. Körülbelül olyan ez nekik, mintha mi elmennék Párizsba. Bízom benne, hogy beoltódnak a kultúrával és maradnak, mert a pedagógusoktól sokszor azt hallom, nehéz meggyőzni a szülőket, hogy érdemes színjátszó körbe járatni a gyerekeiket. Fontosnak tartanám az előválogatók visszahozását, mert mentorprogramként is működtek. Folyamatában is lehetett értékelni a munkát, szakmai tanácsokkal segíteni a csoportvezetőket, akik nem tanultak színházi rendezést, és ki vannak éhezve a visszajelzésre, véleményekre. Még akkor is fontos lenne ez, ha ma már kevesebb a csoport és gyakorlatilag valamennyi jelentkező meghívást kap a Duna Menti Tavaszra

– véli a szakember.

Három különdíj is gazdára talált

Idén egyébként olyan magasnak bizonyult a színvonal a színjátszóknál, hogy három produkciót is gyémánt sávval jutalmaztak, emellett még további három különdíj talált gazdára.

A négy színjátszó-zsűritag közül hárman – Tóth Tibor Jászai-díjas komáromi színművész, Hostomský Fanni színésznő és a magyarországi Egervári György dráma- és színházpedagógus – először értékeltek ezen a fesztiválon, azaz „szűz szemmel“ nézték a produkciókat, nem tudták összehasonlítani őket a csoportok korábbi előadásaival, Benes Tarr Csilla pedig a folyamatosságot képviselte. 

A bábos-zsűri szerint ebben a kategóriában sem lehet panasz a minőségre, annak ellenére, hogy idén csak hat csoport jelentkezett a fesztiválra. Számukra egyébként elérhető egy mentorprogram, amelyet Kecskés Marika bábművész vezet, a Duna Menti Tavasz keretein kívül. A bábelőadásokat Badin Ádám, a rozsnyói Meseszínház alapítója, a magyarországi Szluka Judit bábszínész-mesemondó, valamint Csepi Zsuzsa, a dunaszerdahelyi Aranykert Bábszínház vezetője alkotta. Utóbbi zsűrielnökként a mai díjátadón megemlékezett Dusza István színikritikus-újságíróról, lapunk egykori munkatársáról is, akinek nagy vágya volt, hogy bibliai történetek is szerepeljenek a Duna Menti Tavasz műsorán. 

Dusza Pista most biztosan mosolyog odafent

 – jegyezte meg Csepi Zsuzsa, mert az utóbbi években és idén is bátran nyúltak a bábosok bibliai témákhoz. 

Megtudhattuk tőle, hogy ebben a kategóriában eredetileg kilenc csoport szerepelt volna, de közülük három nem tudott fellépni betegség és egyéb okok miatt.

A DAC meccseire emlékeztetett a hangulat

Megdícsérte a remek közönséget is, akik „szinte már a DAC-meccsek hangulatát“ varázsolták a nézőtérre az előadások szüneteiben, viszont pisszenés nélkül, érdeklődve nézték a produkciókat. Csepi Zsuzsa kiemelte, hogy idén két előadás is érkezett ugyanabból a pozsonyi iskolából: úgy tűnik, az évek óta működő Duna utcai Iciri-piciri bábcsoport sikereit látva a kisebbek is ki akarták próbálni a bábozást. (Ez a próbálkozás olyan jól sikerült, hogy a Még Iciri-piciribbek első fellépésükről rögtön arany sávos minősítéssel térhetettek haza. A „nagyok“ pedig átvehették a gyerekzsűri díját, ami elmondásuk szerint mindennél többet ér számukra).

Értékelése végén Csepi Zsuzsa azt üzente a politikusainknak, nézzék már meg ezt a csodálatos fesztivált és próbálják anyagilag is támogatni, mert ennek a csaknem ötven éves mozgalomnak most már kötelező megmaradnia. Nos, a művelődési ház nagytermének nézőtéren nem igazán szoktunk látni politikusokat, leszámítva az ünnepélyes megnyitót, ahol mindig szívesen szónokolnak nemzettudatról és közösségről. 

Kapcsolódó cikkünk

Jövő héten kezdődik az egyik legnagyobb szlovákiai magyar fesztivál, a Duna Menti Tavasz, vagyis a gyermek báb- és színjátszó csoportok országos fesztiválja. A rendezvény több tízezer eurós költségvetése azonban nagyon bizonytalan, mert a Kisebbségi Kulturális Alap (Kultminor) még nem döntött a pályázatokról. A fesztivált idén május 27–30. között szervezik Dunaszerdahelyen. 

Jövő héten kedden kezdődik a Duna Menti Tavasz, vagyis a gyermek báb- és színjátszók országos fesztiválja Dunaszerdahelyen. Az idei lesz a 49., a szervező ismét a Csemadok Művelődési Intézete, a fesztiválon idén 19 színjátszó csoport és 6 gyermek bábcsoport vesz részt. 

Ez az előző évekhez mérhető, legalábbis itt, az országos döntőben, viszont a válogatókra kevesebb csoport jelentkezett

 – tájékoztatta az Új Szót Takács Ottó, a Művelődési Intézet igazgatója. Szerinte a Covid előtt még több mint 40 csoport jelentkezett, idén azonban már csak 31. „Ez mintegy 500-520 résztvevőt jelent, plusz a szervezők, a zsűri és a lebonyolítást végző mintegy 20–30 munkatárs” – magyarázta Takács.

Tavaly a színjátszó csoportok száma valóban összemérhető, sőt alacsonyabb volt, 17 csoport lépett fel, viszont egy évvel ezelőtt még az idei hat helyett 9 bábcsoportot hívtak a dunaszerdahelyi döntőre. 

A támogatás még hiányzik

A fesztivál költségvetése évente több mint 45 ezer euró, amelynek a legnagyobb részét a Kisebbségi Kulturális Alap (Kultminor) biztosítja. A tavalyi pályázatuk alapján a fesztivál teljes költsége közel 48 ezer euró volt, 45 ezret kértek, ebből meg is kaptak 40 ezer eurót. 

A költségvetés nagy részét a résztvevők szállása, étkeztetése teszi ki, ami mintegy 8-8 ezer euró, emellett nagy tétel az utaztatás, vagyis az autóbuszköltség, amely mintegy 17-18 ezer euróba fog kerülni

 – mondta Takács. 

Szerinte a rendezvényt nagyrészt hitelből szervezik meg, a Kultminor ugyanis még nem döntött a versenyek és fesztiválok támogatásáról. Vagyis a szervezőknek nemhogy nincs a számlájukon a pénz, még ígéret sincs arra, hogy mennyit fognak idén kapni.

Megkérdeztük a Kultminort is a pályázatok értékelésének időpontjáról, de a cikk elkészültéig nem kaptunk választ. Az Új Szó információi szerint egyébként csak június első felében várható, hogy az alap szakmai bizottsága értékeli a fesztiválokra beadott pályázatokat. Ez azt jelenti, hogy a támogatás egész biztosan több hónapot fog késni. 

Takács szerint az előző évek tapasztalatai alapján tartalékoltak pénzt az idei költségek egy részére. 

Azokat a költségeket – például az autóbuszok bérlete –, amelyek esetében nem tudunk megegyezni a későbbi fizetésről, rögtön a fesztivál után kifizetjük, de a szállás- és az étkezési költség, a nyomdaköltségek, valamint a terem- és technikabérlet kérdésében a szolgáltatókkal sikerült úgy megegyezni, hogy majd csak akkor fizetünk, amikor megkapjuk a pályázati támogatást

 – magyarázta Takács.

A szállást általában az iskolák kollégiumai, a termeket pedig a város, illetve a kultúrház biztosítja. Pályáztak még a dunaszerdahelyi önkormányzathoz és az oktatásügyi minisztériumhoz. „De ez a támogatás a költségvetésnek legfeljebb a 10 százalékát teszi ki” – mondta a szervező. 

„Regisztrációs díjat” is kérnek 

A fesztiválszervezők a költségeik egy részét átterhelik fellépők egy részére. Takács szerint azokra, akiknek az utazást, a szállást és az étkezést is biztosítaniuk kell. „Ez egy jelképes hozzájárulás” – mondta Takács azzal, hogy az összegről nem akar nyilatkozni. Új Szó értesülései szerint 100-150 eurót kérnek csoportonként, de nem mindenkitől. Ez utóbbit a szervező is elismerte. 

Azoktól a csoportoktól kérünk, akik például Kelet-Szlovákiából érkeznek, és Kelet-Szlovákiából egy csoport utaztatása autóbusszal 2700-3000 euróba kerül, plusz a csoport szállása, étkezése

 – magyarázta Takács azzal, hogy ez nem fedezi a heti ellátásukat. Az ellátásuk költségeit azonban várhatóan a Kultminor biztosítja, a tavalyi pályázatuk legalábbis tartalmazta ezeket a tételeket.  

A szervező szerint a közelebbi településekről érkező csoportok nem is alszanak Dunaszerdahelyen, tehát a fellépésük napján érkeznek és utaznak is haza, és az étkezésüket sem kell egész napra biztosítani. „Ipolyságtól távolabbról érkezők számára szoktunk szállást és autóbuszt biztosítani” – állítja Takács. Azt nem árulta el, hogy pontosan melyik csoporttól mekkora „regisztrációs díjat” kérnek. 

 100-150 euró csoportonként 

A regisztrációs díj összege több csoportvezető szerint 100-150 euró között mozog, azt ők sem tudják pontosan, hogy mi alapján számolják ki az összeget a szervezők. A Művelődési Intézet a költségek emelkedésével indokolja a „regisztrációs díjat” a részvevőknek. 

Mivel a fesztivál költségei meghaladják a rendelkezésünkre álló keretet, ezért regisztrációs díjat kell fizetni

 – írták a fesztiválra jelentkezett egyes csoportoknak. 

Csoportonként 100 eurót kérnek a pozsonyi Duna utcai alapiskola bábosaitól is. Czuczor Nóra rendező szerint ezzel még nem lenne gond, azt nagyobb problémának tartja, hogy szinte az utolsó pillanatban szóltak, hogy ezt be kell fizetni. Mivel az iskolának két csoportja van, ez 200 eurót jelent. „Mi két napig szeretnénk maradni, vagyis egy éjszakára kértünk szállást, mert szeretném, ha a gyerekek több előadást is meg tudnának nézni” – mondta az Új Szónak Czuczor Nóra. Őket a résztvevők szülei segítették ki, ők adták össze a regisztrációs díjat. Pozsonyból egyébként az útiköltséget nem fizetik a szervezők, erre a bábcsoport külön pályázik. 

Hírdetés

Van egy jó „bábos csapat” 

A fesztivált a bábosok kezdik, de most már egy nap alatt lebonyolítják ezt a programot. Czuczor Nóra szerint az, hogy még van bábjátszás is a Duna Menti Tavaszon, elsősorban a csoportok vezetőinek köszönhető. 

A bábos szekció kiváltságos helyzetben van, van mentorprogramunk, Kecskés Marika vezetésével őszi és tavaszi találkozókat, workshopokat tartunk

 – magyarázta Czuczor.

Kecskés Marika bábművész, a pozsonyi Színművészeti Egyetem bábtanszékének az oktatója már régóta mentorálja a hazai bábcsoportokat. Ezeket a képzéseket azonban nem a Művelődési Intézet, hanem a Gyermekvilág P.T. szervezi.  

Az évközi képzések fontosságát emeli ki Csörgei Tünde, a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ Gézengúzok Bábcsoportjának a rendezője is. „A bábos társaságunk egy nagy család, és van egy nagyon jó mentorunk, Kecskés Marika” – emelte ki a felkészítés és a felkészítő szerepét Csörgei. – Nagyban az ő munkájának köszönhető, hogy a csapatok ilyen sikereket értek el.” Ő azt is hiányolja, hogy a Duna Menti Tavasz már nem biztosítja az előválogatást. 

Ha egy-másfél hónappal a verseny előtt adnak néhány tanácsot, hogy mit tudnék javítani, az még tud segíteni a felkészülésben

 – mondta Csörgei. 

Szerinte a támogatás hiánya látszik a bábcsoportok csökkenő számán is. „Egy kicsit szomorú vagyok, most csak 6 csoport lesz, pedig általában 12 bábcsoport meg szokott jelenni. De tudom, hogy több csoport különböző problémák miatt nem tud eljönni” – mondta portálunknak Csörgei Tünde. 

Végezetül jöjjön az, amivel kezdenünk kellett volna: az eredmények. Még akkor is, ha ez nem focitorna, hanem művészet, amely – mint tudjuk – nem mérhető pontokban és gólokban, viszont maradandó nyomot hagy a lelkekben. 

BÁBCSOPORTOK

Ezüstsávos minősítés:

• a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont Óperencia Bábcsoportjának a Szöszkommandó előadásáért, rendezte: Gazdag Nagy Anikó és Gombás Anikó

• a pozsonyi Duna utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium Iciri-piciri Bábcsoportjának a Farkas kontra Piroska előadásáért, rendezte: Czuczor Nóra

• a diósförgepatonyi Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda Diósförgepatonyi Csipcsirippek Bábcsoportjának A Duna tündérei előadásáért, rendezte: Mészáros Anikó és Anda Zsuzsanna

Aranysávos minősítés:

• a kisgéresi Alapiskola és Református Gyülekezet Mustármag Bábcsoportjának a Lukács 14 előadásáért, rendezte: Blanár Gabriella, Furik Mária és Tóthné Fülöp Veronika

• a pozsonyi Duna utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium Még Iciri-piciribb Bábcsoportjának A favágás előadásáért, rendezte: Czuczor Nóra

• a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ Gézengúzok Bábcsoportjának A makrancos asszony meg az ördög előadásáért, rendezte: Csörgei Tünde

Gyerekzsűri díja:

• a pozsonyi Duna utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium Iciri-piciri Bábcsoportjának a Farkas kontra Piroska előadásáért, rendezte: Czuczor Nóra

 

SZERKESZTETT JÁTÉKOK KATEGÓRIÁJA

Ezüstsávos minősítés:

• a nyárasdi Így tedd rá (Nyárasd) Gyermekcsoportnak a Játékfűzés előadásáért, rendezte: Nagy Renáta

• a csallóközaranyosi Kóczán Mór Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Kóczosok Színjátszó Csoportjának a Tesó-kódex előadásáért, rendezte: Zsidek Pál

Aranysávos minősítés:

• a vásárúti József Attila Alapiskola és Óvoda Így tedd rá (Vásárút) Gyermekcsoportjának a Libás játékok előadásáért, rendezte: Kálmán Szilvia

• a füleki II. Koháry István Alapiskola KOHÁRY-SOKK színjátszó csoportjának a Generációk előadásáért, rendezte: Ferenc Izolda és Illés Kósik Andrea

• a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ Cool-túrázók Gyermekcsoportjának

a Vigyázz, kész, félek! előadásáért, rendezte: Laboda Róbert

Gyerekzsűri díja:

• a füleki II. Koháry István Alapiskola KOHÁRY-SOKK színjátszó csoportjának a Generációk előadásáért, rendezte: Ferenc Izolda és Illés Kósik Andrea

A zsűri különdíja:

Különdíj az érvényes témaválasztásért a csallóközaranyosi Kóczán Mór Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Kóczosok Színjátszó Csoportjának a Tesó-kódex előadásáért, rendezte: Zsidek Pál

 

SZÍNJÁTSZÓ CSOPORTOK

Bronzsávos minősítés:

• a nagymegyeri Janiga József Művészeti Alapiskola Porondra! Diákszínpadának Az ördögi kör előadásáért, rendezte: Pataky Ádám

• a galántai Kodály Zoltán Gimnázium Illúzió Színjátszó Csoportjának A szempillák előadásáért,

rendezte: Varga Ottó

• a tiszacsernyői Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Tiszavirág Színjátszó Csoportjának A kis gyufaárus lány előadásáért, rendezte: Sačko Ildikó

• fülekkovácsi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Csemeték Színjátszó Csoportjának a Hogyan súrolta fel a kutyus meg a cicus a padlót előadásáért, rendezte: Halama Bódi Andrea

• a bodrogszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Teknőcök Színjátszó Csoportjának a Mese a szemétdombról előadásáért, rendezte: Furik Krisztina

Ezüstsávos minősítés:

• a rimaszombati Városi Művelődési Központ Henc(z)egők Színjátszó Csoportjának a Melyiket a sok közül? előadásáért, rendezte: Hencz Annamária

• a Csilizradvány Község Emóció Színjátszó Csoportjának A színvilág előadásáért, rendezte: Pataky Ádám

• a füleksávolyi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Csicsókák Gyermekcsoportjának A só előadásáért, rendezte: Farkas Rozália

• a nagykaposi Erdélyi János Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Nerján Színjátszó Csoportjának

Az időutazó Gina előadásáért, rendezte: Dajka Trnik Rita, Hajdu Valéria és Kása Tímea

Aranysávos minősítés:

• az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola Búzácska Színjátszó Csoportjának a Jónás előadásáért, rendezte: Jusztin Czaudt Éva és Škultéty Bolgár Brigitta

• a királyhelmeci Közös Igazgatású Iskola Varázskerék Színjátszó Csoportjának A cigányasszony meg az ördög előadásáért, rendezte: Pirigyi Mária, Leczo Alexandra és Szabó Alica

Gyémántsávos minősítés:

• a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ és a Csemadok Vámbéry Ármin Alapszervezete Fókusz Gyermekszínpadának a Hamucipőcske? előadásáért, rendezte: Kuklis Katalin és Jarábik Gabriella

• a tornaljai Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Galiba Gyermekcsoportjának a Titok előadásáért, rendezte: Szászi Edina, Miko Katalin és Székely Zsuzsanna

• a hetényi Tarczy Lajos Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Gólyaláb Színjátszó Csoportjának

a Vörös Rébék előadásáért, rendezte: Gábor Eszter és Kotiers Éva

Gyerekzsűri díja:

• a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ és a Csemadok Vámbéry Ármin Alapszervezete Fókusz Gyermekszínpadának a Hamucipőcske? előadásáért, rendezte: Kuklis Katalin és Jarábik Gabriella

A zsűri különdíjai:

A szürrealitás különdíja a galántai Kodály Zoltán Gimnázium Illúzió Színjátszó Csoportjának A szempillák előadásáért, rendezte: Varga Ottó

Az ígéretes kezdő csoport különdíja a füleksávolyi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Csicsókák Gyermekcsoportjának A só előadásáért, rendezte: Farkas Rozália

Meghívásos különdíjak:

• A Magyar Drámapedagógiai Társaság meghívása a 35. Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Fesztivál rendezvényére (Pécs, 2025. június 13-14.) a hetényi Tarczy Lajos Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Gólyaláb Színjátszó Csoportjának, a Vörös Rébék előadásáért, rendezte: Gábor Eszter és Kotiers Éva

A Wekker Műhely különdíja:

• a vásárúti József Attila Alapiskola és Óvoda Így tedd rá (Vásárút) Gyermekcsoportjának a Libás játékok előadásáért, rendezte: Kálmán Szilvia


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »