Dunai hajószerencsétlenség: 7-en meghaltak, további 16 embert továbbra is keresnek

Dunai hajószerencsétlenség: 7-en meghaltak, további 16 embert továbbra is keresnek

Nyitókép: Ajpek Orsi/Index

Szerda este a Körképen is beszámoltunk arról, hogy két hajó ütközött össze a Dunán Budapesten, a Parlamentnél. Az elsüllyedt hajón 35-en tartózkodtak. Eddig 19 embert emeltek ki a vízből, közülük hét ember életét nem sikerült megmenteni. 16 embert továbbra is keresnek. A Duna teljes magyarországi szakaszán zajlik a mentés.

A hajó fedélzetén 33 dél-koreai turista és kéttagú magyar személyzet tartózkodott. Volt olyan áldozat, akit több kilométerre a baleset helyszínétől, az M0-s déli hídjánál találtak meg. Hét embert vittek kórházba kihűléses tünetekkel. A kimentettek közül több embert újra kellett éleszteni.

A hatóságok a Duna teljes magyarországi szakaszára elrendelték a kutatást, műszerekkel és búvárokkal keresik az eltűnteket. A mentésbe a rendőrök és a tűzoltók mellett katonák is bekapcsolódtak.

Arról egyelőre nincs információ, hogy az áldozatok, az eltűntek vagy a kimentettek között vannak-e a személyzet magyar tagjai.

Maga alá gyűrte a kisebb hajót

A Hableány elnevezésű turistahajó feltehetően egy nagyméretű luxushajóval ütközött a szakadó esőben, amely maga alá gyűrte a kisebb hajót. A turistahajó gyorsan elsüllyedt. Roncsát a Margit híd pilléréhez közel, a Duna mélyén találták meg.

A mentőszolgálat több embert megkísérelt újraéleszteni, de hét esetben nem jártak sikerrel. A mentést továbbra is nehezíti az időjárás, a víz alacsony hőmérséklete, illetve az, hogy a Duna árad és a folyónak erős a sodrása.

Elhúzódó folyamat lesz a keresés

Hírdetés

Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta, a keresés elhúzódó folyamat lesz.

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár a magyar kormány nevében részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Egyúttal megköszönte a mentésben részt vevők munkáját. Az áldozatok azonosítását a Koreai Köztársaság budapesti nagykövetségének munkatársai segítik.

Breaking: Felborult és elsüllyedt egy hajó Budapesten a Dunán a Parlamentnél – Képek, videók

Erőteljesen árad a Duna a fővárosban

A Hableány tulajdonosa, az Európa Cégcsoport és a Panorama Deck Kft. szóvivője, Tóth Mihály azt mondta, rutinszerű hajós városnézés közben történt a baleset. Közölte azt is, hogy a hajót folyamatosan szervizelték, műszaki hibáról nem tudnak.

Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője arra hívta fel a figyelmet, hogy erőteljesen árad a Duna a fővárosban, a budapesti szakaszon is folyamatosan nő a vízszint. Jelenleg 5 méter körüli a vízállás, a Duna 10-15 fokos lehetett, amikor a baleset történt.

A dél-koreai elnök kormányszintű operatív csoport megalakítását rendelte el 

A külügyminiszterrel az élén, kormányszintű operatív csoport megalakítását rendelte el csütörtökön a dél-koreai elnök az ország turistáit ért magyarországi vízi balesettel kapcsolatban.

Mun Dzse In egyben utasította kormányát, hogy a magyar hatóságokkal együttműködve tegyen meg minden lehetséges intézkedést azoknak a dél-koreai turistáknak a megsegítésére, akik hajóbalesetet szenvedtek Budapesten.

MTI/M1


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »