Dulakodtak, fenyegetőztek az AUR szimpatizánsai

Dulakodtak, fenyegetőztek az AUR szimpatizánsai

Csendőrökkel dulakodtak, és több érkező képviselőt megpróbáltak megfélemlíteni a képviselőház bejáratánál szerdán a nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szimpatizánsai, akiket George Simion pártelnök hívott tüntetni a parlament elé „Románia gyermekeinek” védelmében.

Az épület előtti járműforgalmat megbénító mintegy háromszáz tüntető a csendőrkordonnal dulakodva megpróbált behatolni a parlament épületébe. Több érkező képviselő – köztük Ludovic Orban volt miniszterelnök és Csoma Botond, az RMDSZ frakcióvezetője – azt állította, hogy a tüntetők leköpdösték, sértegették, illetve fenyegették őket.

A Digi24.ro hírportál beszámolója szerint szerda reggel az AUR parlamenti képviselői is a tüntetők között voltak. George Simion pártelnök a kerítésre kapaszkodva kiabálta, hogy joguk van tiltakozni, amikor „igazságtalan törvényeket próbálnak elfogadni”, de a csendőrök eltávolították a kerítésről. „Szerencséjük, hogy (a tüntetők) otthon hagyták a késeiket” – mondta Darius Pop, az AUR Máramaros megyei képviselője a Digi24 szerint.

A csendőrség előállított több tüntetőt, akik Ludovic Orbant leköpték, és zászlórúddal bántalmazták.

Hírdetés

Az AUR ifjúsági szervezetének vezetőjét a kormányőrség nem engedte be az épületbe, miután a biztonsági átvilágítás során négy, pisztolygolyónak látszó fémtárgyat találtak nála. Az AUR szerint a hölgy egy lőgyakorlat után „emlékbe” vette magához a négy „veszélytelen, kilőtt töltényt”.

Az AUR a parlament ülésén is botrányt keltett: a párt képviselői a szószék elé állva próbálták megakadályozni, hogy a plenáris ülésen napirendre tűzzék az általuk kifogásolt gyermekvédelmi jogszabály tervezetét. Az AUR szerint ugyanis a családügyi minisztérium nem megakadályozni próbálja, hogy a nincstelen családok gyermekei állami gondozásba kerüljenek, hanem éppenséggel ki akarja szakítani őket a családjukból, és – a nyugati gyermekvédelmi hatóságok intézkedéseire hivatkozva – azzal riogatja híveit, hogy a „szegényektől el fogják venni a gyermekeket, és eladják őket”.

A kormány januárban fogadta el és terjesztette a parlament elé a nehéz anyagi helyzetben lévő családok támogatását és a korai iskolaelhagyás, a „család és a gyermek elválasztása” megelőzését célzó, egy „országos gyermekfigyelő rendszer” létrehozásáról rendelkező törvény tervezetét. A tervezet általános vitáját az AUR tiltakozása ellenére a képviselőház lezárta. A szenátus által már korábban megszavazott törvénytervezetet a képviselőház szerdán 222 szavazattal 40 ellenében elfogadta, így a jogszabály rövidesen hatályba léphet, ha az államfő kihirdeti.

A többi parlamenti párt tiltakozott a megfélemlítési kísérletek ellen, és elítélte az általuk szélsőségesnek minősített AUR által alkalmazott erőszakos megnyilvánulásokat.

Az AUR szombaton Bukarestben Románia „kiárusítása”, idegen érdekek szolgálatába állítása ellen, „az ország javainak és a gyermekek” védelmében rendezett felvonulást, melyen a rendfenntartók szerint a párt mintegy tízezer híve vett részt.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »