Duda: az Európai Bizottság megszegte a helyreállítási tervről szóló megállapodást

Az Európai Bizottság megszegte a lengyel helyreállítási tervre vonatkozó megállapodást, politikai ügyként kezeli a témát – jelentette ki egy hétfői rádióinterjúban Andrzej Duda lengyel elnök.

Dudát a Radio Zet lengyel kereskedelmi csatornának adott interjú során arról is kérdezték, Lengyelországnak kifizetik-e a koronavírus-járvány utáni helyreállításra szánt európai uniós alap neki járó összegét.

„Mint látszik, mindazon (…) tárgyalásokkal ellentétben a megállapodásainkat megszegték” – jelentette ki, „brutális politikának” nevezve a bizottság és más uniós szervek képviselőinek lépését.

A bizottság, majd az Európai Unió Tanácsa is júniusban hagyta jóvá a 23,9 milliárd euró értékű, vissza nem térítendő támogatást és a 11,5 milliárd eurós kölcsön lehívását lehetővé tevő lengyel helyreállítási tervet.

Hírdetés

Vasárnapi sajtóértesülések szerint négy európai bírószervezet panaszt nyújtott be az Európai Bírósághoz amiatt, hogy a bizottság jóváhagyta a lengyel helyreállítási tervet. A panasz szerint a mérföldkövek a jogállamisági tekintetben nem elegendőek, és nem biztosítják a bírósági rendszer védelmét.

Piotr Müller lengyel kormányszóvivő a PAP hírügynökségnek aláhúzta: az uniós testületek döntése a lengyel helyreállítási terv jóváhagyásáról érvényben marad, a  bírósági szervezetek panasza nincs erre hatással. A kormány előfinanszírozás útján el is kezdte a helyreállítási tervben foglalt projektek megvalósítását – erősítette meg a szóvivő.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő augusztus elején leszögezte: ő az uniós pénzeket „egységként” szemléli, elsősorban a strukturális, a kohéziós alapok, valamint a közös agrárpolitika eszközei érdeklik, mert ezek az „ötszörösét teszik ki” a lengyel helyreállítási tervnek.

Hozzátette viszont: Lengyelország nem fog elveszíteni semmilyen pénzt, a helyreállítási alap eszközeinek folyósítása is csak idő kérdése.

(MTI)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »