Dublin: semlegesítették az ámokfutót, „jutalmuk”: vád alá helyezés

Dublin: semlegesítették az ámokfutót, „jutalmuk”: vád alá helyezés

2023. december 24-én szenteste Dublin Blanchardstown városnegyedében a 26 éves Tristan Sherry nevű véglény besétált a Browne’s Steakhouse-ba és lövöldözni kezdett, halálosan megsebesítve ezzel a 48 éves Jason Henessyt.

A történet viszont kivételesen nem azzal végződik, hogy a támadó elmenekült, vagy a rendőrség nagy nehezen elfogta, hogy aztán a bíróság valami nevetségesen alacsony büntetéssel hűsölni küldje pár évre. Az éttermi vendégek egy része nekirontott, majd olyan súlyosan bántalmazta, hogy az ámokfutó belehalt sérüléseibe. 2024-et írunk, így gondolom, senki nem feltételezi, hogy a kivitelezők dicséretet vagy kitüntetést kaptak a tettükért, sőt. Most ők azok, akik közül hárman bíróság elé állnak majd.

Az első, akit gyilkossággal vádolnak, a 22 éves Michael Andrecut, őt január 16-án fogják ismét kihallgatni, de a vádlottak padja bővült a 18 éves David Amahval, aki egyébként fekete, és a 26 éves Wayne Deeganel. Az ügy folyamatban van, a letartóztatás utáni első kihallgatások is megtörténtek. A vád többek között "erőszakos rendbontás", amely veszélyeztette egy másik ember személyes biztonságát az étteremben (gondolom, hogy itt a lövöldözőre gondolnak), az ámokfutó halálát okozó testi sértés, de előkerült egy kés is stb.

Mivel folyamatban lévő eseményekről beszélünk, nyilván nehéz előre megjósolni, merre halad majd az ügymenet, annyi azonban bizonyos, hogy a hatóságok nem vették jó néven, hogy a vendégek a rendőrség helyett végezték a munkájukat, és semlegesítették a támadót, pedig teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy e nélkül az ámokfutó jóval több áldozatot szedett volna, mondjuk annyit, amennyit a prágai elmebeteg.

Nyilván nem hullajtunk krokodilkönnyeket Sherryért, sőt, meggyőződésem, hogy akik lefegyverezték őt, dicséretet érdemelnének és nem egy bírósági eljárást a nyakukba, még akkor is, ha az a lefegyverzés meglehetősen… hogy úgy mondjam erőteljesre sikeredett. Mégis, a liberális törvények a körülményektől függetlenül minden hasonló tettet "önbíráskodásnak" könyvelnek el.

Hírdetés

Nem éppen abba az irányba megyünk, hogy a világ pacifikálódna, sőt, pontosan Írországban belátható időn belül nem ez volt az első erőszakos eset, s noha ott legalább azt az illetőt nem büntették meg, aki megfékezte a késes támadót, a politika mégis a támadásra hevesen reagáló szélsőjobboldali tüntetőkre irányította át a figyelmet.

Logikájuknál fogva tehát a liberális rendszerek jobban büntetik azt, aki nem az "elvárt módon" reagál egy bűnesetre, mint magát az elkövetőt. Hibáztak azok, akik megfékezték az ámokfutót, megmentve ezzel emberéleteket? Aligha.

Persze ettől függetlenül még születhet felmentő ítélet a három fiatal ügyében, de az előzetes letartóztatás és a kihallgatás remekül jelzi, merre haladnak a dolgok. Mivel itt hamar zajlottak az események, nem igazán beszélhetünk arról, hogy a hatóságok hibáztak (esetleg annyiban, hogy nem került a látókörükbe hamarabb az ámokfutó véglény, de mivel ilyen bűntényeknél nagy az esélye a spontán bekattanásnak is, ezt sem nevezhetjük igazán hibának), de ahogy egyre inkább borul fel a korábban megszilárdult társadalmi rend, úgy fog megszaporodni azon esetek száma, ahol azok az emberek, akik nem akarják hullazsákban végezni, megvédik saját magukat, akár közösen. Legalábbis remélhetőleg.

A dublini eset azért is jó példa mindenki számára, mert sok helyzetben még ebből is bőven hiány van. Sőt, segítség helyett többen inkább félrenéznek, "levegővé válnak", még kedvező helyzetben is, ahol közös fellépéssel könnyen lehetne semlegesíteni az elkövetőt. Azonban amikor azokat is vádpadra ültetik, akik kiiktattak egy ámokfutót, az állam azt üzeni, hogy ne tegyél semmit, ne védd meg magad, vagy, ha megteszed, neked kell számolnod a következményekkel. Különösen röhejes ez abban az esetben, amikor pont az állam az, amely egyre inkább nem tudja szavatolni a biztonságodat, Magyarország is ebbe az irányba sodródik.

Kifordított, ördögi liberális gondolkodásmód ez, ahol azokat citálják törvény elé, akik nem óhajtottak szenteste elpatkolni egy barom keze által. Pedig sokaknak pozitív példát mutattak.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »