Drucker szerint az iskolának a való életre kell felkészítenie a gyermekeket, nem csak a dolgozatokra

Az iskolának a való életre kell felkészítenie a gyerekeket, nem csupán a következő dolgozatra. Éppen ezért az is változik, ahogyan a diákok tanulnak – mondta Tomáš Drucker (Hlas-SD) oktatási miniszter a 2026/2027-es tanév kezdetére kiadott köszöntőjében. Hangsúlyozta azt is, hogy a gyerekeket meg kell tanítani a világuk részét képező technológiák megfelelő használatára. A miniszter szerint egy jó iskola egyben biztonságos hely is kell, hogy legyen.

Drucker megköszönte a pedagógusoknak, hogy hozzájárulnak az oktatás javításához. A gyerekeket arra biztatta, hogy kérdezzenek, szóljanak, ha valamit nem értenek, ha pedig hibáznak, próbálják meg újra. Arra is ösztönözte őket, hogy ha valami érdekli őket, keressék meg rá a választ.

„Azt szeretném, hogy a szlovákiai oktatást úgy vigyük előre, hogy gyermekeinket felkészítse arra a világra, amely vár rájuk, ugyanakkor képes legyen meg is védeni őket ebben a világban. Mindenkinek jó, biztonságos és sikeres tanévet kívánok. Gyermekeinknek pedig mindenekelőtt azt, hogy a tanév végére többet tudjanak, többet értsenek, és abból, amit megtanultak, többet tudjanak alkalmazni a saját életükben”

– mondta.

A miniszter beszédében kitért a tantervi reformra is, amelyet már több száz szlovákiai iskolában bevezettek, és amelyhez az idei tanévtől fokozatosan minden alapiskola csatlakozik.

„Ez a változás azonban nem egyik napról a másikra született. Évekig készült, a pedagógusokkal és a szakemberekkel együtt. Most az én felelősségem, hogy mindent megtegyek annak érdekében, hogy az iskolák és a tanárok megfelelően meg tudjanak birkózni vele”

– mutatott rá.

Mint hozzátette, a gyerekeket arra a világra is fel kell készíteni, amely rendkívül gyorsan változik.

Hírdetés

„A mesterséges intelligencia már gyermekeink világának része. Nincs értelme behunyni előtte a szemünket. A gyerekek már felfedezték a benne rejlő lehetőségeket, és aktívan használják is. A lehetőségek mellett azonban kockázatok is megjelennek. Nem minden helyes, amit a technológiák kínálnak a gyerekeknek. Nem is minden biztonságos, és sok esetben nem is jó. Ezt is meg kell tanulniuk kezelni az iskolában: hogyan használják a technológiákat, hogyan értsék meg azokat, mikor legyenek óvatosak, és mikor ne hagyatkozzanak rájuk”

– mondta.

Drucker hangsúlyozta, hogy a technológiáknak mindig a gyerekeket kell szolgálniuk, nem pedig fordítva. Szerinte mindig az embernek kell az első helyen állnia.

„Ezért is tiltottuk meg az alapiskolákban a mobiltelefonok használatát. Nem azért, mert maguk a technológiák ellen lennénk, hanem azért, mert a gyerekeknek szükségük van arra, hogy legyen terük összpontosítani, tanulni, beszélgetni egymással, és egyszerűen együtt lenni”

– jegyezte meg Drucker.

Beszédében a miniszter kitért a szülők azon jogára is, hogy tudják, mi történik gyermekükkel az iskolában. Mint mondta, ha az iskola a szokásos oktatáson túl kiegészítő tevékenységet szervez, arról a szülőknek előzetesen tudniuk kell. Ott pedig, ahol a gyermek részvételéhez a szülő hozzájárulása szükséges, a döntésnek az ő kezükben kell lennie.

„A szülő nem maradhat kívül. Az iskolának és a családnak partnerekként kell együttműködniük”

– tette hozzá a miniszter.

BN/Felvidék.ma/Teraz.sk


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »