Drucker szerint a biztonsági szervek feltérképezték a fiatalok online radikalizálódását

Drucker szerint a biztonsági szervek feltérképezték a fiatalok online radikalizálódását

Tomáš Drucker (Hlas-SD) oktatási miniszter szerint a biztonsági erők feltérképezték a fiataloknak a közösségi hálózatokon keresztül történő radikalizálódását. Az oktatási minisztérium vezetője ezt a TA3 vasárnapi politikai vitaműsorában jelentette ki. Posztbeli elődje, Ján Horecký (KDH) jelenlegi parlamenti képviselő bírálta a kormányt egyebek mellett a radikalizálódással foglalkozó Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) megszüntetése miatt.

„Meggyőződésünk, hogy a közösségi hálózatoknak jelentős szerepük van ebben a folyamatban” – vélekedett Drucker az iskolai erőszak terjedésével kapcsolatban. A műsorban felsorolta azokat az intézkedéseket, amelyeket az oktatási minisztérium foganatosított ennek megelőzésére. Rámutatott, hogy a tanárok egyik kötelessége odafigyelni a tanulókra, és megoldani az iskolai problémákat, köztük a zaklatást. Szerinte a kések árusításának korlátozását is mérlegelni kellene.

Horecký bírálta a kormánykoalíciót a NAKA megszüntetése miatt.

„A válságos helyzetben lévő gyermekeket segítő számos civil szervezettel együttműködtek a NAKA speciális egységeinek munkatársai, akik az ilyen súlyos bűncselekmények, fenyegetések felderítésén, az erőszakra, a szélsőségességre és a gyűlöletre való felbujtás megakadályozásán dolgoztak” – mutatott rá. Hozzátette, hogy az iskolai kamerák nem fogják megállítani a támadásokat.

Hírdetés

Drucker Horecký szavaira azt válaszolta, hogy az iskolai kamerák projektje bombariadókra adott válaszként született, és nem mindenre kell megoldást jelentenie.

Ugyanakkor kijelentette, hogy a KDH közösségi hálózatok szabályozásáról szóló törvényjavaslata „hasznavehetetlen”, mivel nincs összhangban az európai jogszabályokkal. Horecký egyelőre nem tudta megmondani, hogy a KDH támogatni fogja-e a kapcsolódó kormányzati jogszabályt, melyet hétfőn (október 12-én) fognak megvitatni.

A vita során szó esett a benyújtott költségvetési javaslatról is.

Drucker megvédte a javaslatot, kiemelve, hogy a kormány pénzt biztosít egyebek mellett új kórházakra és a mentőszolgálatok tagjainak béremelésére. Horecký viszont bírálta a magas államadósságot, amely a kormányzati adatok szerint 2027 végére várhatóan eléri a százmilliárd eurót. Ugyancsak bírálta az ideiglenes költségvetési provizórium szabályainak módosításait is.

NZS/Felvidék.ma/Teraz.sk


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »