Drucker cáfol: Nem likvidáljuk a magániskolákat

Drucker cáfol: Nem likvidáljuk a magániskolákat

Tomáš Drucker (Hlas-SD) oktatási miniszter elutasítja az állításokat, miszerint likvidálják a magániskolákat, illetve, hogy az iskolák finanszírozásáról szóló törvényjavaslat diszkriminatív. Ezzel a Magániskolák Szövetsége által bejelentett tüntetésekre reagált a sajtótájékoztatón, melyet a tótgurabi alapiskola tanévnyitása után tartott.

„Teljes mértékben elutasítom a hátrányos megkülönböztetést, valamint a téves információkat és a ködösítést. Az állítások, miszerint valahogy megpróbáljuk likvidálni a magániskolákat, tévesek”

mondta Drucker azzal, hogy a tárca már régóta dolgozik a törvényjavaslaton, de eleinte nem regisztrálta, hogy igény lenne a téma megvitatására.

„Nyáron alaposan megvitattuk a kérdést mind az evangélikus, mind a katolikus iskolák képviselőivel, akik rendszeresen részt vettek ezeken a tárgyalásokon. A meglátásaiknak köszönhetően szerintem minőségi törvényjavaslatot alkottunk”

jegyezte meg.

Drucker szerint a javaslat a magániskolák számára is jó lesz.

„Főleg azt sajnálom, hogy ezen iskolák képviselői inkább a közösségi hálón voltak aktívak, a tárgyalásokon viszont nem vettek részt”

hangsúlyozta. Ennek ellenére továbbra is kész tárgyalni velük a kérdésről.

Drucker tanévnyitó beszédében: A nemzet legerősebb fegyvere nem a hadsereg, hanem az oktatás

Hírdetés

„Megkérném a magániskolák fenntartóit és a szülőket, hogy tanulmányozzák át a törvényt. Készek vagyunk beszélni róla”

tette hozzá a miniszter.

Megismételte, hogy az államnak elsősorban a közérdeket kell szem előtt tartania.

„Az Alkotmány előírja minden szlovák állampolgárnak, vagyis a gyerekeknek a kötelező és ingyenes iskolalátogatást. Ennek biztosítása elsősorban az állam feladata, az állami oktatás pedig az az eszköz, amivel ezt megvalósítja, így ahhoz igazítja az egész oktatási rendszert”

tette hozzá. Szerinte mind az állami, mind az egyházi és magániskolák fontos szerepet töltenek be a szlovák oktatási rendszerben és jelentős értékeket alkotnak.

„Ezek az iskolák különleges helyzetben állnak, amit a törvényjavaslatban is figyelembe vettünk. A javaslat egyik rendelkezése megerősíti az egyházi és magániskolák különleges jelentőségét”

zárta.

Drucker: Bírságot kaphat a szülő, ha nem lép fel gyermeke „veszélyes” viselkedése esetén

A kormány augusztusban jóváhagyta az iskolák és közoktatási intézmények finanszírozását szabályozó törvényjavaslatot, mely alapján az állam még több okból csökkenthetné a normatív hozzájárulást. A hozzájárulás 20 százalékkal csökkenhetne azon egyházi és magániskolák számára, melyek nem köznevelési vagy közoktatási feladatokat ellátó intézményként vannak regisztrálva.

A Magániskolák Szövetsége szerint a javaslat igazságtalan és likvidálná a magániskolákat. A Keresztény Intézmények Fóruma és a Szlovákiai Katolikus Iskolák Egyesülete is kritikával illette. A javaslat ellen tüntetésként a nagyszombati érsekség templomai hétfőn 10 órakor 5 percig harangoztak.

teraz.sk

Nyitókép forrása: SITA/Kancelária NR SR


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »