Dróntámadás ért egy katonai akadémiát Szíriában

Dróntámadás ért egy katonai akadémiát Szíriában

2023. 10. 05.

Dróntámadás ért egy katonai akadémiát a Szíria középső részén lévő Homszban csütörtökön, az arab ország védelmi tárcája több tucat áldozatról számolt be, helyi források már több mint 78 halottról írtak.

A SANA állami hírügynökség által ismertetett közleményében a védelmi minisztérium terrortámadásnak nevezte az esetet, amely a tájékoztatás szerint egy tisztavatáson történt, hozzátéve, hogy egyelőre kilenc civil halálos áldozatról tudni. Hozzátette: az áldozatok között nők és gyerekek – a frissen avatott tisztek családtagjai – is vannak.

A közleményben a támadásért “jól ismert nemzetközi szervezetek fegyveres terrorista csoportjait” tették felelőssé.

Hírdetés

A hadsereg és a vele szövetséges milíciák fel fogják kutatni a felelősöket, és keményen megtorolják a támadást – tette hozzá a tárca.

Bár a merénylet elkövetőjeként egyelőre senki nem jelentkezett, a Szíria egy részét ellenőrzésük alatt tartó dzsihadista csoportok többször indítottak már hasonló dróntámadást az országban.

Helyi források szerint, elképzelhető, hogy a támadás mögött az Iszlám Állam nevű terrorszervezet áll, melynek “kalifátusa” korábban Szíria egy részét is magába foglalta. A dzsihadisták – az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció, valamint a szövetség támogatta Szíriai Demokratikus Erők (SDF) milíciaszervezet által megszállt területekről indítanak támadásokat a Damaszkuszi vezetés által ellenőrzött területekre.

MTI nyomán

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »