Drónokkal és civil autókkal végzett közlekedésbiztonsági ellenőrzést a rendőrség Siófokon és környékén, amely során 38 szabályszegést észleltek. A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság különös figyelmet fordít a vasúti átjárókon szabálytalanul áthaladókra is.
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrséggel közösen hajtott végre ellenőrzést július 11-én Siófok és vonzáskörzetében. A szabályszegők hatékonyabb kiszűrése érdekében az egyenruhások nemcsak civil autókkal, hanem drónokkal is ellenőrizték a közlekedésbiztonság tekintetében legkritikusabb pontokat – írja a hirbalaton.hu.
Az akció ideje alatt egy sofőrnél sem merült fel az ittasság gyanúja. A rendőröknek emellett sebességtúllépés, irányváltoztatás és az elsőbbség szabályainak megsértése, valamint vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használat miatt összesen 38 esetben kellett intézkedniük. Három jármű haladt át a vasúti átjárón a tilos jelzés ellenére.
A rendőrség az ellenőrzés kapcsán is felhívja a figyelmet arra, hogy vasúti átjárókban bekövetkező balesetekben a gyalogosoknak és a járművezetőknek gyakorlatilag nincs esélyük, legfeljebb a szerencsén múlik a kimenetel, ugyanis a vasúti szerelvények féktávolsága száz méterekben mérhető.
A vasúti síneken csak a kijelölt vasúti átjáróban szabad áthaladni, ezeket a helyeket pedig mindig fokozott óvatossággal kell megközelíteni.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


