Drónokkal és rakétákkal kedveskedett a kurdoknak az iráni Forradalmi Gárda

Iráni fegyveres ellenzéki célpontokat támadott drónokkal és rakétákkal Iraki Kurdisztánban az iráni Forradalmi Gárda a Tasnim iráni félhivatalos hírügynökség pénteki jelentése szerint.

A Forradalmi Gárda közleményben tudatta, hogy a szerda óta tartó csapásokban több terrorista is megsebesült.

A fegyveres alakulat a közelmúltban Irán nyugati és északnyugati területén „ellenforradalmi csoportok által végrehajtott terrorcselekmények” nyomán támadta az ellenzéki csoportok kiképzőközpontjait Iraki Kurdisztánban.

Az iraki kurdisztáni kormány közlése szerint a támadásokban egy civil meghalt és további kettő megsebesült.

Hírdetés

A Tasnim arab nyelvű jelentése, valamint az iráni Press TV egy angol nyelvű Twitter-bejegyzése szerint a csapásokat a határ iraki, a fárszi nyelvű közlemény szerint viszont a határ másik oldalán hajtották végre.

A közlemény szerint a támadás megtorlás volt a csoport által nemrégiben Irán északnyugati és nyugati részén elkövetett merényletekért, melyekben a Forradalmi Gárda legkevesebb öt tagja halt meg.

„Elvárjuk, hogy az iraki kurdisztáni kormány komolyan vegye Irán figyelmeztetését, és ne engedje, hogy területe terroristák menedéke legyen, akik terrortámadások elkövetésével veszélyeztetik Irán fenntartható biztonságát” – fogalmaz a közlemény, hozzátéve, hogy a Forradalmi Gárda keményen megtorol minden, Irán biztonságát fenyegető agressziót.

Ebben a térségben rendszeresek az összecsapások az iráni biztonsági erők és a szomszédos Irakban működő iráni kurd fegyveres csoportok között. Ilyen például a Kurdisztáni Szabad Élet Párt (PJAK), melyet Teherán azzal vádol, hogy kapcsolatban áll a törökországi Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) felkelőivel.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »