Drónnal szállítják a biológiai mintát

Drónnal szállítják a biológiai mintát

Romániában rendhagyó megoldásként mától drónokkal szállítják a biológiai mintákat a nagyváradi kórházakból a megyei kórház laboratóriumába.

Az új, kísérleti projektet tegnap sajtótájékoztatón ismertették a kezdeményezők. Gheorghe Carp, a megyei kórház igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a drónok idővel gyógyszert és sebészeti beavatkozásokhoz, vérát­ömlesztésekhez szükséges vért is szállíthatnak az egészségügyi intézmények között. A projektet idővel a megye többi kórházára is kiterjesztenék.

Carp szerint a megyei kórház 2020-ban átadott robotizált laboratóriuma nagyon hasznosnak bizonyult: több mint 30 százalékkal csökkent a vizsgálatok ára, és az eredményeket is 68 százalékkal gyorsabban állítják ki. „Ha a mintákat is sikerül gyorsan szállítanunk, minden kiadás csökken: nem kell embereket fizetni, nincsenek késések és panaszok sem” – nyilatkozta az igazgató.

Hírdetés

Az első drónszállítmány ma indul a városi kórház–tüdőszanatórium–szülészet–megyei kórház útvonalon. A teljes út hat percig tart.

Rory Houston volt katonai pilóta, a drónokat biztosító ausztráliai Sky Network vállalat képviselője szerint az X 11 típusú drónok legtöbb 3 kilogrammos csomagokat szállíthatnak és 40 kilométeres óránkénti sebességgel haladnak. Mint mondta, amennyiben Bihar megyére is kiterjesztenék a programot, a cég nagyobb teljesítményű drónokat is biztosítani tud, amelyek súlyosabb rakományt is képesek szállítani 150 kilométeres óránkénti sebességgel.

A nagyváradi városvezetés egyelőre együttműködési szerződést kötött a céggel, s ha a tesztrepülés beváltja a hozzá fűzött reményeket, közbeszerzést írnak ki a drónok hosszabb távú alkalmazására. A kísérleti projekt lebonyolításában a romániai polgári légvédelmi hatóság is részt vesz.

A nagyváradi önkormányzat pár éve a város valamennyi kórházát átvette az egészségügyi minisztériumtól, hogy hatékonyabban irányítsa a működésüket. Azóta számos fejlesztést hajtott végre az egészségügyi intézményekben.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »