Drogot értékesített egy fiatal pár Beregszászban

Drogot értékesített egy fiatal pár Beregszászban

Beregszászban a bűncselekményben részt vevő személy lakásán tartott házkutatás során a rendőrök kábítószert és pszichotróp anyagokat foglaltak le.  

A nőt tiltott szerek illegális fogyasztási helyszíneinek fenntartásával, párját pedig kábítószer-értékesítéssel gyanúsítják.  

Az ügyben folytatódik a nyomozás.

Beregszászban a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények vizsgálatának eredményeként a rendőrség munkatársai lelepleztek egy 24 éves helyi lakosú nőt.

Az előzetes vizsgálat során a nyomozók megállapították, hogy a nő saját lakásában rendezett egy szobát, ahol a drogosok kábítószert fogyasztottak.

A nő férjével együtt értékesítette a kábítószert.

Hírdetés

Március 16-án a rendőrség leállította a pár bűnözői tevékenységét.

Házkutatás során a rendőrök két drogfüggőt találtak a házban, akik nehéz drogokat fogyasztottak. A nyomozók metamfetamint és marihuánaszerű anyagokat, valamint elektronikus mérlegeket és kábítószer fogyasztására alkalmas eszközöket foglaltak le.

Ezen kívül a párnak van egy 4 éves gyermeke, aki szintén a házban lakik.

Az összes körülmény figyelembevételével a nyomozók a nőt Ukrajna Büntetőtörvénykönyvének 317. cikkelyének 2. része szerinti bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják, azaz kábítószerek, pszichotróp anyagok illegális fogyasztására szolgáló hely fenntartása. 

Férje is részt vesz a bűncselekményben. Őt kábítószerek és pszichotróp anyagok értékesítésével gyanúsítják. 

A 24 éves gyanúsított most ideiglenes őrizetben van, férjét óvadék fejében szabadon engedték.

Az ügyben még folyik a nyomozás – olvashatjuk a Kárpátaljai Megyei Rendőrség hivatalos honlapján.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »