Droglabort üzemeltettek a NATO egyik belgiumi nukleáris katonai bázisán

Droglabort üzemeltettek a NATO egyik belgiumi nukleáris katonai bázisán

Ecstasyt gyártottak a NATO egyik belgiumi katonai bázisán, amelyen nukleáris fegyverek is találhatók, az eset a holland határ közelében fekvő, Kleine-Brogel közelében található katonai bázison történt. Mindez azért figyelemreméltó, mert az Egyesült Államok európai nukleáris arzenáljának egy része ezen a bázison található.

A droglabor létéről egy héttel ezelőtt, június 22-én értesült a katonai rendőrség. Ezután a helyszínre vonultak és őrizetbe vettek két embert, azóta pedig a szakértőik alapos vizsgálatokat folytattak a helyszínen, valamint felszámolták a labort.

A vizsgálatok alatt megállapították, hogy a gyanúsítottak ecstasyt gyártottak a laborban.

A The Guardian szerint a két őrizetbe vett ember közül egyik sem katona, mindketten a bázis kiszolgálószemélyzetéhez tartoztak. A brit lap azt is megjegyzi, hogy a bázis környéke, az Antwerpen és a nyugat-németországi ipari nagyvárosok közti falusias terület a nemzetközi drogbandák egyik fészke, több droglaborra és rejtekhelyre is bukkantak az utóbbi években a környéken.

Hírdetés

A Kleine Brogelnél lévő támaszpont esetében jóformán nyílt titok, hogy nukleáris fegyverek vannak ott. Egy al-kaidás terroristát például azért ítéltek el 2004-ben, mert merényletet akart végrehajtani a bázison, és a sajtó már azzal az esettel kapcsolatban is nyíltan taglalta, hogy atomfegyverek lehetnek a belgiumi bázison. 2010-ben aztán a WikiLeaks által kiszivárogatott adatok is megerősítették ezt.

Legutóbb egy 2019-ben kiszivárgott NATO-dokumentum utalt arra, hogy nukleáris fegyverek vannak Kleine Brogelben. Abból az derült ki, hogy a kontinensen található hat, amerikaiak által is használt bázison összesen 150 B–61-es taktikai nukleáris bomba található, és hogy e hat bázis közt van a kleine-brogeli is. Azt is leírták, hogy ezekre a fegyverekre épp amiatt van szükség, hogy Oroszországnak is jelentős nukleáris arzenálja van a NATO-tagországok közelében lévő támaszpontjain.

A hírt azután az eset után névtelenül nyilatkozó diplomáciai források is megerősítették a belgák részéről, egy belga képviselő pedig azt mondta, hogy a bázison szerinte 10-20 nukleáris robbanótöltet lehet.

Az ügyben anonimitás mellett nyilatkozó illetékesek azt is elmondták, hogy a nukleáris fegyvereket biztonságos körülmények közt tárolják az amerikaiak, és folyamatosan felügyelik a fegyvereket, valamint hogy a nukleáris fegyverek tárolásáért cserébe Belgium megengedheti magának, hogy a NATO-ban elvártnál kevesebb költsön védelmi célokra, írja az Index.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »