Droggal szennyezett bort ivott egy nő Belgiumban, egy korty után meghalt

Droggal szennyezett bort ivott egy nő Belgiumban, egy korty után meghalt

A belga hatóságok figyelmeztetést adtak ki, miután meghalt egy nő, aki MDMA drogot tartalmazó borból ivott.

A 41 éves nő Puurs-ban élt, Antwerpen közelében. Tavaly decemberben megkóstolt egy bort, amitől elájult. Kórházba vitték, de öt nappal később meghalt.

A rendőrség szerint a nő nem volt kábítószer-fogyasztó, a tudtán kívül kerülhetett a drog a borba.

A hatóságok mindenkit arra figyelmeztettek, hogy ha olyan boros palack kerül a kezükbe, aminek a parafa dugója fel van sértve, ne nyissák ki, és főleg ne fogyasszanak a borból. Mint mondták, a kábítószer-csempészek gyakran oldják fel a drogot borban.

Hírdetés

Egyelőre nem tudni, honnan került a nőhöz a bor, de az üveg a holland Black and Bianco cégtől származik. A cég logójával ellátott fekete parafa dugót eltávolították, és egy címkézetlen, bézs színű dugóra cserélték.

A cég közleménye szerint sokkolták őket a hírek.

Úgy tudni, a nő egy olyan boltban dolgozott, ahol a belga pénzügyőrök által elkobzott termékeket értékesítették.

A pénzügyminisztérium szerint azonban a mostani eset más. Az üzlet ugyanis már nem értékesített italokat vagy élelmiszereket magánszemélyek számára, és a személyzet sem vihetett haza a boltból semmilyen elkobzott terméket.

Mint mondták, csak nagy mennyiségben adnak el termékeket vevőknek, és csak akkor, ha a pénzügyőrök laboratóriumában elvégezték a szükséges teszteket.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »