Dreyfus kapitányt katonák csoportja fogta közre, majd bilincsbe verték, megfosztották katonai rangjától és börtönbe zárták. A bűne rendkívül súlyos volt, árulással vádolták. Szerencséjére hozzátartozói végig kitartottak mellette és végül az igazi tettes létére is fény derült, viszont közben számos rágalom és alaptalan feltételezés érte.
Ezt a botrányos procedúra később Dreyfus-ügyként híresült el, és kettészakította a 19. századi francia közvéleményt. Már a kezdete is rendkívül teátrálisak volt, a seregszemle alkalmával a ragyogó díszegyenruhába öltözött őrmester hirtelen Dreyfus elé lépett és letépte róla az eddigi harcokban szerzett kitüntetéseit. Szablyáját pedig a combján kettétörte. A megszégyenítés java csak ezután következett, a férfit kiterelték a seregszemle megtekintésére érkező tömeg elé és változatos szidalmakkal bombázták, árulónak, német spionnak, szukafattyának kiáltották ki.
Ezek az egy órán belül lezajlott események valóságos sokként hatottak Dreyfusra, aki asszimilált zsidóként imádta Franciaországot és magát a katona életet is.
A németektől való félelem érthető volt a korszakban, hiszen a 19. század második felében elképesztő megaláztatások érték a franciákat a csatatereken. A porosz–francia háború ezt azzal tetézte, hogy a Német Császárságot a versailles-i palota ikonikus tükörtermében kiállították ki, ami hatalmas csapás volt a franciák nemzeti tekintélyére.
Az ártatlan férfi megszégyenítése
Cseppet sem meglepő, hogy a gallok az ismét fellángoló háborútól megszállottan tartva mindenhol belső ellenséget kerestek. Balszerencséjére ilyen tisztogatási hullámnak esett áldozatául Dreyfus is, aki az elmúlt években sikeres tűzértiszti karriert futott be, így a vádak jogosan dühítették fel. Karakán személyiségéhez hűen a kezdetektől fogva minden alkalmat megragadva hangoztatta ártatlanságát.
A korszakban Franciaországban ismét fellángolt az antiszemitizmus. A legismertebb francia hírlapok olyan karikatúrákat jelentettek meg a zsidókról, melyekben rosszindulatú, világuralomra törekvő népként ábrázolták őket, akik még a keresztény gyermekáldozattól sem riadtak vissza. Nagy valószínűséggel ezért került a célkeresztbe Dreyfus is, akit a zárt ajtók mögött lezajlott tárgyalás bűnösnek kiáltott ki és életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek, a francia vezérkar nagy bánatára, akik a kivégzést tartották volna helyénvalónak.
A volt katonára hányattatott sors várt, hiszen a legkegyetlenebb foglyokat Francia Guyanára szállították, ami a korszakban börtönkolóniaként funkcionált és lényegében felért a halálos ítélettel. A fogolytársak és az elvetemült őrök által elkövetett bántalmazások mindennaposak voltak, a moszkitók által terjesztett trópusi betegségektől pedig senki sem menekülhetett. Dreyfust szerencséjére végül nem ide, hanem a közeli Ördög-szigetre szállították, ahol csak ő és a szabadulását megakadályozó őrök tartózkodtak, így teljesen elvágták őt a külvilágtól.
Dreyfus ártatlanságában családja természetesen soha nem kételkedett, különösen pártfogolta idősebb testvére. Érvelése alapján öccsét lényegében bizonyítékok hiányában deportálták. A bemutatott levélen az írásszakértők nem tudták alátámasztani, hogy a dokumentumot tényleg Dreyfus írta, viszont a másik rejtelmes múltú férfi, a magát Esterházy grófnak kiadó Ferdinand Walsin kézírására nagyon hasonlított.
Dreyfus saját igazát védve a hadbíróság előtt
A gyanús múltú férfi folyamatosan pénzügyi gondokkal küszködött, így volt motivációja a németekkel való kollaborációra. A Dreyfus család örömére ügyüket az igazságra kíváncsi Picquart alezredes felkarolta, aki befolyásos politikus barátai révén kellő publicitást tudott szerezni a jogtalanul elítélt katona ártatlanságért folyó küzdelemhez. Idővel olyan jelentős személyek is csatlakoztak az ügyhöz, mint az ünnepelt író Émile Zola vagy Pierre Waldeck-Rousseau. Törekvésüket pedig 1899 nyarán siker koronázta.
Alfred Dreyfusnak természetesen fogalma sem volt róla, hogy ártatlansága védelmében mekkora erőfeszítések folynak így meglepte a rehabilitáció híre.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
