Drasztikus sebességkorlátozás jöhet a városokban?

Drasztikus sebességkorlátozás jöhet a városokban?

Idén márciusban Máltán találkoztak az Európai Unió közlekedésért felelős miniszterei, hogy a közlekedésbiztonsági mutatók további javításáról egyeztessenek. Ezzel összefüggésben adott interjút márciusban Violeta Bulc közlekedésért felelős biztos a Die Weltnek, amelyben többek között azt mondta, hogy az EU tagállamainak meg kell vizsgálniuk annak a lehetőségnek a bevezetését, hogy a városi területeken 30 kilométer per órában korlátozzák a sebességet.

A Valettai nyilatkozatban az aláírók egyebek mellett vállalták, hogy az érintett ágazati szereplőkkel közösen megvizsgálják a sebességkorlátozási övezetek kiterjesztésének lehetőségét is. Így a jelenleginél több magas kockázatú területen lehetne érvényben legfeljebb 30 kilométer per órás megengedett sebesség, különösen ott, ahol emberek dolgoznak, kerékpároznak, vagy ahol gyerekek játszanak – írta lapnak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

Mi a helyzet itthon?

Hírdetés

A korlátozott sebességű övezetek további alkalmazása, terjesztése közlekedésbiztonsági szempontból is támogatandó – írt a portálnak az NFM.

A korlátozás tömeges alkalmazása azonban nagymértékben szűkítené a hálózat átbocsátó képességét, ami hosszú távon jelentős torlódásokat eredményezhetne. Ez végső soron a szabálykövetési hajlandóság visszaszorulásához vezethetne, így akár kontraproduktív intézkedés is lehet – teszik hozzá.

A közeljövőben tehát vélhetően újabb és újabb zónákban korlátozzák majd a sebességet 30 kilométer per órára, arra azonban nem kell számítani, hogy egységes szabályozás jön, vagyis a városi sebesség egyelőre 50 kilométer per óra marad.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »