Drasztikus ötlettel állt elő a főváros

Drasztikus ötlettel állt elő a főváros

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén a Sziget jövője mellett számos döntés várt a képviselőkre, amelyek a lakhatási válságtól a háziorvosok hiányán át egészen a villamoshálózat fejlesztéséig számos területet lefedtek. A Budafoki út környékének villamosfejlesztése miatt egy, a kormánynak szóló új indítvány került a napirendre.

A Fővárosi Közgyűlés a háziorvoshiány kezelésére elfogadta azt a lehetőséget, hogy mentességet kapjanak az iparűzési adó megfizetése alól azok a háziorvosok és védőnők, akik vállalkozóként látják el ezt a tevékenységüket, és az ipa-alapjuk nem haladja meg a 40 millió forintot, vagyis a duplájára emelték a korábbi 20 milliós összeget. Így Kiss Ambrus szerint már nagyságrendileg 800 vállalkozás élhet majd a lehetőséggel, a módosítás révén 350 újabb háziorvos kapott mentességet. Ezzel a jelenlegi 160 millió forint helyett már több mint 300 millió forint marad a mentességgel érintett háziorvosoknál.

A Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója a fővárosi gyógyfürdők felújítására fordítható hitelfelvétel lehetőségét biztosító döntést is üdvözölte. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. két pénzintézettől összesen 60 millió euró hitelt vehet fel 15 évre a Gellért-, a Rác és a Széchenyi-fürdő felújítására, amennyiben a tranzakcióhoz a kormány hozzájárul.

Kimondta a közgyűlés a budai fonódó villamoshálózat harmadik ütemének, vagyis a Budafoki út-Dombóvári út csomópont és a Savoya Park között a Budafoki út hosszában kiépítendő villamosvonal megvalósulásának szükségességét. Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője ennek kapcsán kifejtette: rengeteg lakás épült ezen a környéken az elmúlt 10-15 évben, és most részben az Otthon Start hitelprogram miatt is további 10-15 ezer lakás építése van készülőben.

„Ez rengeteg, ez egy kisebb város, és nincs rendes közlekedés. A Budafoki úton cammognak a 33-as, 133-as buszok, tele vannak és csak állnak a dugóban. Két dolgot javasoltunk a közgyűlésnek: hogy induljon el a tervezés a környék közlekedésére, és hogy

kezdeményezzük a kormánynál egy új eszköz bevezetését: hogyha ilyen nagy volumenű ingatlan- és lakásfejlesztés zajlik, akkor a fejlesztők egy kvóta alapján járuljanak hozzá a villamosfejlesztéshez.

Hírdetés

Ez számos európai városban létező megoldás, például Londonban így épült a legújabb elővárosi vasúti vonal” – fogalmazott Vitézy Dávid, megemlítve, hogy erről egyhangú döntést sikerült elérni.

A Fővárosi Közgyűlés októberi napirendjén ugyan nem szerepelt Budapest pénzügyi helyzete, de az ülést megelőző éjszaka a Magyar Államkincstár újabb 6,2 milliárd forintnyi szolidaritási hozzájárulást vont le a főváros számlájáról. Kiss Ambrus ezzel kapcsolatban kiemelte: eddig az összes közfeladatra nagyságrendileg 25 milliárd forintot kapott a főváros, miközben szolidaritási hozzájárulásként inkasszáltak az önkormányzat számlájáról 45-46 milliárd forintot, vagyis „brutális mértékű” a különbség a kettő között. Hozzátette: ha minden a legjobb forgatókönyv szerint halad, azaz megkapja Budapest a további normatív támogatásokat, befolynak az iparűzésiadó-bevételek, megérkezik az elmaradt EU-s forrás – amit már korábban kifizetett az önkormányzat tolójárművek beszerzésére –, akkor is negatívban zárja a város az évet. Ez pedig azt jelenti, hogy Budapest nem tudjuk megkezdeni a januárt, ugyanis nem lesz likvid pénz a számláján, mert év végén vissza kell fizetnie a folyószámahitel-keretet.

„Egyetlen megoldás van: ha a kormány és a főváros megegyezik egy új finanszírozásról”

– szögezte le.

A Fidesz a budapesti lakhatási válsággal kapcsolatban javasolt egy átfogó megoldást. Gulyás Gergely Kristóf, a Fidesz fővárosi képviselője szerint ez az Otthon Start programos lakásépítésektől kezdve a szolgálati lakásprogramon át a hajléktalanságban élők munkaerőpiacon keresztüli reintegrációs programjáig felölelte az egész témakört, de a Tisza Párt a közgyűlési többség nem támogatta az indítványt.

Gulyás Gergely Kristóf ugyanakkor fontos eredménynek nevezte, hogy egy jelentős nemzetközi cég fogja átvilágítani az összes fővárosi önkormányzati vállalatot. Kiemelte ugyanakkor a kerületek, vagyis a főváros kétszintű önkormányzata melletti kiállást is, mert attól tartanak, hogy egy leendő Tisza-kormány azt felszámolná.

A Fővárosi Közgyűlés a tervek szerint legközelebb november végén fog ülésezni, de elképzelhető, hogy a Sziget Fesztivál miatt már korábban össze kell hívni egy rendkívüli közgyűlést.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »