Draskovich György egykori győri püspökre, a jezsuita kollégium alapítójára emlékeztek Sopronban

Draskovich György egykori győri püspökre, a jezsuita kollégium alapítójára emlékeztek Sopronban

Veres András győri főpásztor vezetésével a soproni papság a hívekkel közösségben az egész Egyházért bemutatott votív szentmisét ünnepelt a Keresztelő Szent János-templomban november 25-én: a szertartás keretében a soproni jezsuita kollégium alapítójára, Draskovich György korábbi győri püspökre emlékeztek halálának 375. évfordulója alkalmából.

Veres András megyéspüspök közös elmélkedésre hívta az egybegyűlteket a napi evangélium alapján. Mint mondta, korunk problémái, válságai, a járványok, a politikai villongások ma is legyenek intő jelek, hogy az örök életre készüljünk, mert ez a világ elmúlik, Isten országa örök. Az Egyház nem az emberek közösség iránti vágyából született. Jézus Krisztus alapította, és a feladata az Istennel való közösség megteremtése.

Az oltárnál születik és él az Egyház – tanítja Szent II. János Pál pápa az Eucharisztia és az Egyház kapcsolatáról szóló enciklikában. – Mert itt kerülnek kiszolgáltatásra a szentségek, itt kerül bemutatásra az Eucharisztia, és ez teremti meg a Krisztusban hívők közösségét. Innen származik minden közösség az Egyházban. A templomba járás, az Eucharisztia megünneplése szorosan hozzátartozik hitünk lényegéhez.

A vasárnap ne múljon el szentmise nélkül, legyen mindnyájunk számára elsődleges az Eucharisztia megünneplése, a templomhoz való kötődés. Nem önmagáért van az Egyház, küldetést kapott Krisztustól: hogy a világ végéig a Krisztus által hozott megváltást hirdesse minden ember számára.

Hírdetés

Veres András püspök szentbeszéde zárásaként a keresztények tanúságtevő életpéldájának fontosságára hívta fel a figyelmet a társadalmi élet minden színterén.

A főpásztori prédikáció ITT teljes egészében meghallgatható.

Forrás és fotó: Győri Egyházmegye 

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »