Drámai zuhanás a magyar felsőoktatásban

Drámai zuhanás a magyar felsőoktatásban

Nagy mértékben csökkent a felsőoktatásba jelentkezők száma 2020-ban az előző évihez képest – olvasható a keddi Népszavában.

A lap a jelentkezési adatokat ismertetve azt írja, az idén 91,4 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba, mintegy 20 ezerrel kevesebben, mint tavaly.

Hírdetés

A jelentkezők idei száma az elmúlt 19 év negatív rekordja is: 2001 óta nem voltak olyan kevesen, mint most. Legutóbb hét éve történt hasonló, de az akkori visszaesés sem volt olyan mértékű, mint a mostani: 2013-ban mintegy 15 ezerrel jelentkeztek kevesebben (95 ezren), mint 2012-ben.

A nagyobb felsőoktatási intézmények körében a jelentkezők számának csökkenése az Eötvös Loránd Tudományegyetemet (ELTE) érintette legkevésbé: a tavalyi 24,7 ezerhez képest idén 24,1 ezren próbálnak bejutni az ELTE valamelyik karára. A Budapesti Műszaki Egyetemre azonban mintegy ezerrel, a Budapesti Gazdasági Egyetemre 1500-zal, a Pécsi Tudományegyetemre 1600-zal, a Szegedi tudományegyetemre 1800-zal, a Debreceni Egyetemre pedig háromezerrel kevesebb hallgató jelentkezett az idén. Ez 10-20 százalék közötti visszaesést jelent. A kisebb egyetemeken rosszabb az arány – írja az újság.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »