Drámai számok érkeztek a Balatonról

Drámai számok érkeztek a Balatonról

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata 71 strandon csaknem négyezer alkalommal segített az idén a bajba jutottakon.

A vízimentő szolgálat idén több mint 400 vízimentővel, 71 strandon volt jelen, ahol összesen 3784 alkalommal láttak el könnyű sérültet.

A hajós szolgálat a nyári szezonban kilenc hajóval állt készenlétben, melyből a két sürgősségi mentőhajó a nap 24 órájában riasztható volt. Szeptember végéig 268 riasztást kaptak, októbertől pedig őszi ügyeleti rendben folytatják a szolgálatot.

Hírdetés

2016-ban hadrendbe állítottak egy mentőtiszti gépkocsit, amit az Országos Mentőszolgálat koordinál, és ebben az évben is június végétől szeptember elejéig napi ügyeleti rendben segítette a Balaton északi partján egészségkárosodást szenvedőket. Ebben a szezonban 72 esetellátásuk volt.

A mentési feladatok mellett több, mint húsz vízi és vízparti rendezvényt biztosítottak. Évek óta az egyesület biztosítja többek között a Balaton Sound, a Strand Fesztivál, a B my Lake, a Balaton-átúszás, a Balaton-átevezés, a Kékszalag és egyéb vitorlásversenyek résztvevőinek biztonságát, valamint a FINA-versenyek biztosításában is aktívan részt vettek. Ez év folyamán eddig összesen 17 tanfolyamot szerveztek, melynek elvégzése után a sikeres vizsgázóknak munkát is biztosítottak.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »